Shake hvg.hu 2011. augusztus. 23. 21:35

Nigella lehet az új pucér szakács

Jamie Oliver után Nigella Lawson lehetne az új pucér szakács – legalább is a szomszédai szerint. A tévés szakácsnő új londoni luxusházában olyan fürdőszobát építettek ugyanis, amelybe könnyen beláthat bárki, akár véletlenül is.

Nigella Lawson és férje, Charles Saatchi egy hét hálószobás házat vásárolt meg Londonban 12 millió fontért. Az épület valamikor áruház volt, az új tulajdonosok pedig úgy újították fel, hogy meghagyták az eredeti, 1870-es homlokzatát.

Az épületnek elegáns, nyitott előtere van és luxus fürdőszobát alakítottak benne. A The Telegraph cikke szerint úgy tűnik, a felújításkor hibáztak, mert a fürdőbe könnyen be lehet nézni, és az elegáns környéken élők akár egy szál semmiben is láthatják Nigellát. Azt nem tudni a lap szerint, hogy mindez véletlenül vagy szándékosan történt így.

Nigella hangosan nevetett, amikor hallott a fürdőszobájával kapcsolatos találgatásokról. Azt mondta, fel sem tűnt neki, hogy esetleg figyelmen kívül hagytak valamit a felújításkor, de mint mondta: meg fogják vizsgálni a fürdőt.

A cikkben megjegyzik, hogy áprilisban nagy vitát kavart Nigella alakja, miután előkerült néhány fotó az ausztráliai nyaralásáról. Ezeken a tévés szakács úgynevezett burkiniben fürdőzik, amit eredetileg muszlim nőknek terveztek. Bár a fekete ruha az egész testét takarta, Nigella vonalai így is látszottak.