Ilyen volt a kannibál indiánok szertartása
Emberhúst ettek a háborúhoz és a földműveléshez kapcsolódó rítusaik során a 15. század közepén barlanglakásokban élő xixime indián törzs tagjai - derült ki mexikói antropológusok kutatásaiból.
Négy éven át vizsgálódtak a mexikói szakemberek, akik negyven darab emberi csontot találtak a Durango hegységben lévő Maguey barlangban. Utóbbi az észak-mexikói Nyugati-Sierra Madre hegyvonulatban, 2600 méter magasan a tengerszint felett, egy fenyőerdőben található. A vágásokkal teli csontokon végzett vizsgálatok révén kiderült, hogy nagy részüket meg is főzték - közölték a Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézettől.
A törzs kannibalizmusát már az európai misszionáriusok és felfedezők XVII. századi feljegyzéseiben is megemlítik.
Az ásatás 2007 májusában kezdődött, az után, hogy a Pueblo Nuevó-i szurdok közelében készített felvételeit egy amatőr fotós eljuttatta az antropológiai intézethez.
A kutatás vezető archeológusa egy régészeti konferencián azt mondta: "a cél az, hogy minél többet megtudjunk az 1450 körül a térségben élt indián törzsekről". A hittérítés során rengeteg információ elveszett, ezért homály fedte például azt is, hogy a xixime indiánok miért ettek emberhúst.
A kutatások azonban választ adtak a kérdésre. A törzs kannibalizmusa minden valószínűség szerint a vetéssel, a kukoricatermeléssel és a vadászattal állt kapcsolatban. A kukorica betakarítása, valamint tradicionális ételük elkészítése után a xixime indiánok az év hátralevő részére háborúba vonultak. A nyertes csatákból ellenségeik tetemével tértek haza - magyarázta José Luis Punzo.
"Egy bonyolult rítus keretei között az egész falu részvételével elfogyasztották egy társukat, azzal a céllal, hogy birtokba vegyék annak lelkét. A fej és a kezek bírtak a legnagyobb értékkel" - tette hozzá a kutatás vezetője.
Tehát míg saját társaikat megették a xixime indiánok, addig a legyőzötteknek csak a csontjait tárolták el, a bő kukoricatermésért végzett szertartásaikhoz.
A régészek arra utaló jeleket is találtak, hogy az indiánok a csaknem mínusz 30 fokos hegyi hideg ellen pulykatollal és emberi hajjal bélelt ruhadarabokat viseltek.