2011. július. 06. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 06. 12:40 Shake

A világ legnagyobb Krisztus-szobrát építenék meg a magyarok kedvelt nyaralóhelyén

A Rio de Janeiró-i Megváltó Krisztus szobornál is nagyobb, 39 méteres Jézus-szobor megépítését tervezik a horvátországi Splitben - jelentette szerdán a horvát sajtó.

Zeljko Kerum, a dalmát tengerparti város polgármestere elmondta, hogy a szobor az elképzelés szerint a város fölé magasodó 180 méter magas Marjan-domb tetején épülne meg. A polgármester, aki Horvátország egyik leggazdagabb embere, azt mondta, a Krisztus-szobor megépítésének költségeit ő maga állná, a városnak "egy kunájába" sem kerülne. A talapzatot nem számítva a riói óriás Krisztus-szobor 38 méter magas, a Swiebodzin nyugat-lengyelországi határvárosban tavaly emelt hasonló alkotás 36 magasra nyúlik fel.

Zeljko Kerum hozzátette, reméli, hogy a városi tanács többsége támogatni fogja azt a korábbi kezdeményezését is, hogy a spliti tengerparton állítsanak föl egy Horvátország néhai elnökének, Franjo Tudjmannak szentelt emlékművet. A polgármester pártja, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) támogatja a tervet, míg az ellenzék közölte, egyetlen kormányfőnek sem kellene emlékművet állítani a tengerparton.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.