Egy szerda délutáni bejelentés szerint a német hatóságok egy, a jelenlegi járványt okozó EHEC-bélbaktériummal...
Egy szerda délutáni bejelentés szerint a német hatóságok egy, a jelenlegi járványt okozó EHEC-bélbaktériummal fertőzött uborkamaradékra bukkantak egy magdeburgi szeméttárolóban. A tároló egy háromtagú család tulajdonában van, és korábban mindhárman megkapták a fertőzést. A szülők már jobban vannak, lányukat azonban még súlyos tünetekkel kórházban kezelik.
Ez az első eset, hogy a járvány kitörése óta a baktériumot kimutatták egy észak-németországi uborkán. Egyes remények szerint mindez talán közelebb vihet a megoldáshoz, a hatóságok ugyanakkor - a korábbi elhamarkodott bejelentésekből okulva - közölték: további tájékoztatást akkor adnak, ha minden kétséget kizáró feltételezéssel rendelkeznek. Az illetékesek ellenőrizték a környéken lévő szeméttárolókat, valamint azokat az üzleteket, ahol a család vásárolt, de újabb baktériumhordozóra nem bukkantak. Magdeburg Szász-Anhalt tartomány fővárosa. Az egykori keletnémet tartomány egyike azoknak, ahol a legtöbb megbetegedés történt.
A legfrissebb adatok szerint a hasmenésjárvány németországi áldozatainak száma 25. Mintegy háromezret tesz ki a megbetegedések, valamint a fertőzésgyanús esetek száma. Közülük csaknem hétszázan vannak életveszélyben. Esetükben már fellépett az úgynevezett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet, valamint veseelégtelenséget jelent.