2011. május. 24. 14:39 life-style.hu Utolsó frissítés: 2011. május. 24. 14:41 Shake

Az alkoholfogyasztás véd a demenciától

A tanulmányba 3200, 75 év feletti német embert vontak be, akiknek egészségi állapotát 18 hónap, majd 3 év elteltével...

A tanulmányba 3200, 75 év feletti német embert vontak be, akiknek egészségi állapotát 18 hónap, majd 3 év elteltével kontrollálták a mannheimi Mentális Egészség Központi Intézetének munkatársai. A kutatók Siegfried Weyerer vezetésével azt vizsgálták, hogy milyen összefüggés van az alkoholfogyasztás, az ital típusa (bor, sör és égetett szeszek), valamint a szellemi leépülés megjelenése között. A szakemberek hangsúlyozták, hogy mérsékletes alkoholfogyasztásról van szó, mert az alkohollal való visszaélés mindenképpen káros az egészségre és rontja a memóriafunkciókat.
A felmérés résztvevői közül 217-nél alakult ki demencia, ám azok körében, akik mértékletesen fogyasztottak alkoholt, 30 százalékkal kisebb valószínűséggel, mint a teljesen absztinenseknél. Az Alzheimer-kór felbukkanásának kockázata 40 százalékkal volt alacsonyabb az első csoportba tartozók között. Az elmúlt 31 évben a mérsékelt alkoholfogyasztás és a kognitív funkciók közötti kapcsolatot 71 tanulmány vizsgálta, összesen 153 856 ember bevonásával. A vizsgálatok többsége azt állapította meg, hogy a mérsékelt ivás csökkenti a demencia kockázatát. Az eredeti tanulmányt az Age and Ageing című szakfolyóiratban tették közzé.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.