Shake life-style.hu 2011. április. 12. 13:18

Mit együnk, hogy ne hízzunk el?

Azok a felnőttek, akik teljes kiőrlésű ételeket, így például zabkását, gabonapelyhet, barna kenyeret, barna rizst, és...

Azok a felnőttek, akik teljes kiőrlésű ételeket, így például zabkását, gabonapelyhet, barna kenyeret, barna rizst, és teljes kiőrlésű gabonából készült tésztaféléket fogyasztottak, 10,1 százalékkal alacsonyabb belső szervek közötti zsírszövettel rendelkeztek, mint azok, akik ezeket táplálozásukból mellőzték. A bostoni egyetem Framingham Heart Study elnevezésű kutatása 1971-ben 5124 felnőtt bevonásával indult és a szakemberek három generáción át, egészen 2008-ig vizsgálták a teljes kiőrlésű termékek fogyasztásának hatását.

A bostoni kutatók megállapították, hogy napi háromszori teljes kiőrlésű gabonaétel fogyasztásával csökkenhet a testsúly és a zsírszövetek aránya is, különösen a hasi, deréki zónákból, ami az elhízásból adódó anyagcsere betegségek egyik jelentős faktora a belső szervek elzsírosodása miatt. A kutatás részeként, egy 8 éven át tartó periódusban azt is megfigyelték, hogy napi 40 gramm teljes kiőrlésű gabona bevitele fél kilogrammal csökkentette a testtömeggyarapodást. Kiderült, hogy azok a 12 év feletti nők, akik teljes kiőrlésű termékeket fogyasztottak, kisebb tömegnövekedéssel számolhattak az évek során. A magasabb teljes kiőrlésű gabonafogyasztás nem eredményezett nagyobb mértékű tömegcsökkenést, ám egyértelmű összefüggést mutatott a hasi zsírból történő fogyással.

A Nestlé lausanne-i tudományos kutató központjában - ahol mintegy 50 nemzet több mint 300 tudósa dolgozik - folyamatosan végeznek kutatásokat a teljes kiőrlésű gabonákkal kapcsolatban. Ezek alapján kimutatható, hogy a klasszikus szív- és érrendszeri betegségek azzal is összefüggésbe hozhatóak, hogy milyen gabonaféle kerül az asztalra.

A Nestlé a nemzetközi és saját kutatásait figyelembe véve, a kiegyensúlyozott táplálkozás szakértőjeként most nyolc országban - köztük Magyarországon is – elindítja a Flat Belly, azaz Lapos has programját. A program a kiegyensúlyozott életmódra kívánja felhívni a figyelmet, melynek szerves része a táplálkozás és a mozgás is. A program internetes oldalán számos tipp olvasható a kiegyensúlyozott táplálkozással és testmozgással kapcsolatban.


A Nestlé reggelizőpelyhei a fentieknek megfelelően a legtöbb esetben tartalmaznak is teljes kiőrlésű gabonát, általában 32,2 százaléknyit. Egy 250 grammos dobozban tehát 80 grammnyi a teljes kiőrlésű jelenlét, ami a fenti adatok alapján két napra elegendő rost adagot jelent. Ez esetben persze naponta el kell fogyasztani egy fél dobozzal valamelyik Nestlé reggelizőpehelyből. Ennél jóval egyszerűbb megoldásnak tűnik teljes kiőrlésű vagy kifejezetten korpás kenyeret választani és/vagy az egyébként is egészségesnek minősülő, lehetőleg natúr joghurtba a rostokat koncentráltan tartalmazó búza vagy zabkorpát tenni néhány kanállal.

Azt sem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az elhízás és az egészségügyi problémák hátterében soha nem egyetlen tényező áll. Nyilván fontos és hasznos a teljes kiőrlésű termékeket előnyben részesíteni, de a finomított fehér cukor mértéktelen használata legalább ilyen lényeges téma. Márpedig a Nestlé termékeinél a legtöbb reggeliző pehely összetevői közt a gabonák után rögtön a második helyen szerepel a cukor, illetve glükózszirup. Ezzel szemben a házi ízesítésű, egyéni ízlés szerint mézzel, lekvárral, fahéjjal, kakaóval (lehetőleg ne Nesquikkel, mivel annak kakaótartalma rendkívül alacsony, cukortartalma viszont kiemelkedő) ízesített, 100 százalékig teljes kiőrlésű gabonapelyhek valóban kiváló forrásai a rostoknak.

A Nestlé gabonapelyheinek összetevőire vonatkozó adatokat sajnos nem tudjuk linkelni, mert azokat nem találtuk meg a forgalmazó számos weboldalánank egyikén sem. A telefonos ügyfélszolgálat sem volt hajlandó azt közölni, a termék dobozán, igen apró betűkkel olvasható. Érdemes végigböngészni vásárlás előtt, mert a jelentős mennyiségű cukor mellett mesterséges aromát és színezéket is tartalmazhatnak.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.