Shake hvg.hu 2011. március. 31. 11:38

Ma délben több mint húszezren imádkoznak együtt a japán vízért

A japán cunami és nukleáris katasztrófa után a spirituális gyógyítók is akcióba lépnek. A híres japán energiadoktor, Dr. Masaru Emoto március 31-ére délre hirdette meg a vízmentő ceremóniát.

„Fukusimai atomerőmű vize: bocsáss meg, hogy szenvedést okoztunk, bocsáss meg nekünk! Köszönjük neked, szeretünk!” – ezt az imát kell egymás után háromszor elmondani március 31-én délben, ha szeretnénk segíteni a japán vizeken. A Facebookon is meghirdették a vízceremóniát, mely azon a spirituális feltevésen alapul, hogy a pozitív rezgésű gondolatok és szavak hatással vannak a víz molekurális összetétetelére.

Dr. Masaru Emoto húsz éve tudományosan vizsgálja a vizeket. Kísérleteiben azt bizonyítja, hogy a kedves szavakkal illetet tiszta, palackozott víz kristályai gyönyörű formát öltenek, ha azonban csúnyán beszélünk hozzá, akkor eldeformálódnak. A víz rejtett üzenete című könyvében gyűjtötte össze a meghökkentő tapasztalatokat.

A víz rejtett üzenete - Emoto

Emoto nem csupán a hangos gondolatokkal, hanem a leírt szavakkal kapcsolatban is ugyanerre a következtetésre jutott. Ha az átlátszó üvegek címkéin a ’szeretlek’, ’szép vagy’ és hasonló kedves üzenetek szerepeltek, a molekulák meghálálták, ha viszont szidalmazó és negatív címkéket ragasztott rájuk, úgy mint ’megöllek’ vagy ’utállak’, akkor szétestek.

Ezen elv alapján le lehet vezetni a pozitív gondolkodás kémiai folyamatát, mely az emberi testre is hatással van (mivel annak 70%-a víz).

A japán katasztrófa után, a sugárszennyezett vizek megmentése érdekében is szükség van a gyógyító gondolatokra - üzeni Emoto.

A Facebookon eddig több mint húszezren jelezték a világ minden pontjáról, hogy részt vesznek a rövid ceremónián, melyhez Emoto azt ajánlja, csöndben magunkban mondjuk el a sorokat, imára kulcsolt kezekkel.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.