Eurovíziós Dalfesztivál: Wolf Kati a negyedik legnépszerűbb
Kisorsolták az 56. Eurovíziós Dalfesztivál fellépőinek sorrendjét kedden Düsseldorfban. Wolf Kati a 15. előadó lesz, aki elénekelheti dalát a május 10-i első elődöntőn.
A delegációk düsseldorfi találkozóján tartózkodó Várkonyi Attila projektvezető elmondta, a 15. hely az első elődöntő középmezőnyét jelenti. A Szerelem, miért múlsz? című dal zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő írta, a magyar szöveget Geszti Péter, az angolt Johnny K. Palmer jegyzi. A Magyar Televízió a közelmúltban belső válogatáson választotta ki a számot.
Várkonyi véleménye szerint jó dal született, amely nagyon pozitív fogadtatásban részesült a delegációk körében. A dal "alapvetően fesztiváldal, a 80-90-es évek fordulójának hangulatát idézi". A közelmúltban az egyik televíziós tehetségkutató verseny döntőjébe került Wolf Kati a dal angol-magyar kevert szövegű változatát adja majd elő a versenyen.
A mezőny dalai Várkonyi szerint alapvetően két kategóriába sorolhatók: a drámaibb, "világmegváltó" balladák és a vidámabb, fesztiválhangulatú, táncos dalok jellemzőek a versenyre. A Szerelem, miért múlsz? szövege alapján előbbi, míg dallama alapján utóbbi kategóriába sorolható - a projektvezető szerint így a magyar dal a mezőny felső egyharmadában végezhet.
A dal nagy népszerűségnek örvend a rajongók és a nézők körében. A dalfesztivál rajongói oldalán a szavazók Wolf Kati dalát tartják a negyedik legjobbnak, megelőzve például Nagy-Britannia és Németország versenyzőjét is. Az Eurovíziós Dalfesztivál YouTube-csatornájára (http://www.youtube.com/eurovision) feltöltött klipet alig öt nap alatt több mint 54 ezren látták, a magyar delegáció csatornáján (http://www.youtube.com/eurovisionhungary) pedig 43 ezren.
A delegációvezetők találkozóján az összesen 43 ország küldöttei felvilágosítást kaptak a világ legnagyobb showműsorának technikai részleteiről, a színpadról, a marketingről, a szavazás, a közvetítések, a fellépések mikéntjéről. A Magyar Televízió az elődöntőket és a döntőt is élőben közvetíti május 10-én, 12-én és 14-én.