2010. november. 30. 21:55 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 30. 21:37 Shake

Marihuána klub nyílt Madridban

Az üzemeltető egy szövetség, amely szerint a törvény nem tiltja azt, ha valaki marihuánát fogyaszt nem nyilvános helyen.

A spanyol fővárosban a közelmúltban zártkörű klub nyílt, ahol a vendégek marihuánás cigarettát is szívhatnak. A Cannabis Club egy étterem-bár keretein belül üzemel. Nem egész egy hónapja kezdte meg működését. Az üzemeltető egy szövetség, amely szerint a törvény nem tiltja azt, ha valaki marihuánát fogyaszt nem nyilvános helyen.

Alicia Mendez szóvivő kiemelte: "a nagyközönség nem térhet be. Csakis a klubtagoknak van jogosultságuk a belépésre." Azt is leszögezte, nem árulnak drogot, nem is népszerűsítik annak fogyasztását. Csupán helyet biztosítanak emberek egy csoportjának, akiknek közös az érdeklődésük.

Mendez szerint a cannabis fogyasztása nem csak "lazításként, hanem terápiásan is lehetséges." Noha minden szabályosnak tűnik a klub működésével kapcsolatban, mégiscsak komoly fellegek gyülekeznek a vállalkozás felett. Január 2-án lép ugyanis hatályba Spanyolországban az új, szigorú dohányzási tilalom. Ez pedig megtiltja a füstölést minden zárt közösségi helyen, de tilos lesz cigarettázni a játszótereken és a kórházak környékén is.

"Tanulmányozzuk az új szabályt" - mondta Mendez. Majd hozzátette: "elvileg nem kellene, hogy minket érintsem a tilalom, hiszen mi egy magánklub vagyunk. Úgy is kellene ránk tekinteni, mintha egy otthon lennénk csupán. Persze megnézzük, milyen követelmények vonatkozhatnank ránk" - fogalmazott a klub szóvivője.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.