Shake life-style.hu 2010. augusztus. 07. 21:46

Kétszer annyi halat esznek az európaiak, mint amennyit szabad

Eszerint pedig az európaiak kétszer annyi halat esznek, mint lehetne.

Eszerint pedig az európaiak kétszer annyi halat esznek, mint lehetne. Az uniós halászflották az egész világot körbejárják halért, és ez az EU-s polgárok ökológiai eladósodásához vezet - magyarázta Mike Walker, a Pew Environment Group kommunikációs menedzsere a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint. Szerinte az uniós halászati jogot alapjaiban kellene megreformálni, fenntarthatóvá tenni ezzel a halászatot.
   
Az európaiak erőteljesen függnek az Európa határain kívüli halaktól, és ez egyre súlyosabb gondot okoz. Így másoktól vesszük el a halat, pedig a világ halállományait már így is teljesen vagy legalábbis nagyrészt kiaknázzák.
   
Mivel az EU halpiaca világszerte a legnagyobb, a fejlődő országokból származó exportra is igényt tart. Így azonban ott is megnövekszik a túlhalászás. Az orvosok tanácsai, miszerint egészségügyi okokból javasolt kevesebb húst és több halat fogyasztani, csak tovább növelik a keresletet.
   
A szervezet által kitűzött cél olyan jogi helyzet megteremtése, amely lehetővé teszi, hogy az EU-s polgárok lelkifurdalás nélkül vásárolhassanak halat, biztosak lévén abban, hogy azzal nem tizedelik tovább a halállományokat.

 

hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.