A következő három hónapban Reigl Judit életművének ad otthont a debreceni Modem. A hatvan éve Párizsban élő művésznőt ünneplik New Yorkban, Londonban és a francia fővárosban, de itthon ez még csak a második kiállítása. A hvg.hu a június 17-ei megnyitón készített interjút a 86 éves festőnővel.
Vajon mit gondolhatott Reigl Judit, amikor Kósa Lajos debreceni polgármester a művésznő szignója mellé "Picasso-csekként" még egy kis rajzot is követelt az albumába? A 86 éves világhírű festőnő mindig hátraarcot tett, ha terelni akarták valamerre: lázadozott a kommunista rezsimben is, és addig próbálkozott a szökéssel, amíg nem sikerült. 1950-ben, 27 évesen, nyolcadszorra ment. Valószínűleg sosem bontakozhatott volna ki Magyarországon, így az sem fordult meg a fejében, hogy visszatérjen szülőföldjére.
hvg.hu: Mit talált meg Franciaországban, ami itthon nem volt meg?
Reigl Judit: Adott egy helyet, ahol élhettem és alkothattam, szabadabban, mint akkor itt Magyarországon.
hvg.hu: Nem is vágyott soha vissza?
Reigl Judit: Nem. Soha. Három és fél hónapon keresztül mentem, kilenc határon keltem át, mert akkor még zónákra volt osztva a kontinens. Általában gyalogosan, ilyen-olyan segítséggel jutottam tovább.
hvg.hu: Nem félt az út során?
Reigl Judit: Nem lehetett félni, fel sem merült. Még a halál is jobb lett volna, mint maradni.
hvg.hu: Vállalta a nélkülözést és a szegénységet, a szabadság fejében?
Reigl Judit: Nem vállaltam a szegénységet, az jött magától. El kellett viselni, aztán ki kellett jönni belőle. Amikor kiértem, mázolónak is beálltam, csak hogy ecset legyen a kezemben. De nagyon kemény munka volt. Az első világháború óta nem festették Párizsban a lakásokat! Ott várt a szén a kádban, azt lapátoltam. De nem volt baj, mert megvolt a lehetőségem, hogy mellette azt fessek, amit akarok.
hvg.hu: Milyen érzés volt újra hazajönni?
Reigl Judit: Harminchárom év után tértem először vissza. Az üzleteik kirakatai tűntek fel, ami máshol a leggyorsabban változik, itt nem. Ez furcsa volt. Ugyanolyan, mint még a 30-as években. A másik, hogy amikor megérkeztem nem volt forgalom, az Andrássy utat a teljes pompájában élvezhettem. Micsoda gyönyörűség! A harmadik, ami feltűnt, a lassúság. Kint mindenki gyors, hadarva beszél, szinte vibrál. Hiába tanultam meg magyar iskolában a franciát, fél évbe, majdnem egy esztendőbe került, míg kint megértettem az embereket. Itt viszont minden olyan lassú, csodálkoztam, hogy talán Szibériába jöttem, vagy Ukrajnába? Érzékeny vagyok a ritmusokra, biztos azért zavar.
hvg.hu: Úgy érzi, hogy van hazája?
Reigl Judit: Nem szeretem ezt a kifejezést, én a legszívesebben egy Európai Egyesült Államokban érezném jól magam. Határok nélkül. Nem szeretem a bezártságot, a korlátokat. Ahol mindenki önállóan, de egyenértékűen dolgozhat, érvényesülhet. A fiatal generáció feladata, hogy ezt létrehozza.
hvg.hu: Ön nem volt hajlandó sokáig megmaradni egy mentor vagy egy művészeti vezető mellett. André Bretont is otthagyta.
Reilg Judit: Igen, mert beszűkített. Mindig lázadó voltam.
hvg.hu: Vannak tanítványai, akik éreztetik, hogy inspirálja a következő generációt?
Reigl Judit: Nincsenek, se kedvem sem időm velük foglalkozni. Voltak, akik jöttek és tanulni akartak, de egy idő után fontos, hogy eltávolodjanak, vagy el kell őket távolítani.
hvg.hu: Önt ki inspirálta?
Reigl Judit: A Főiskolán Csontváry volt meghatározó számomra. Csináltunk pár diáktársammal egy kis forradalmat, amikor előkotortuk a képeit. Restauráltuk őket, így nap, mint nap megcsodálhattam a Magányos cédrust. A víz alól menekítettük ki a festményeket, aztán kitettük a falakra, de egy év után mindet leszedték. Az ő képeit nem ismerte el Magyarországon soha egy rezsim sem, mindig idegenkedtek tőle, a külföldi kiállításai sem voltak sikeresek, rosszul lettek megszervezve. Gulyást osztogattak hozzá. No meg a tananyagból is hiányzott. A főiskolán csúfoltak minket érte, azt mondták: „őrült festőnek bolond diákok az imádói”. Talán igazuk volt, ők voltak a normálisak. Csontváry egy magányos üstökös volt.
hvg.hu: Saját magát is annak érzi?
Reigl Judit: Én? Dehogy. Én semminek sem érzem magam, éppen hogy csak vagyok (nevet).
hvg.hu: El tudja magyarázni a képeit, szeret róluk beszélni?
Reigl Judit: Nincs mit magyarázni rajtuk. Nézze meg mindenki, és döntse el, hogy neki mit jelent.
hvg.hu: Mi volt az ambíciója fiatal festőként?
Reigl Judit: Csak festeni akartam, nem érdekelt senki és semmi. Ez az életem megoldása.
Kósa Lajos szobrot kapott a debreceni Modemben
