2008. november. 19. 15:55 MTI Utolsó frissítés: 2008. november. 19. 15:56 Shake

Tilos a lánycsók

Csókolózási tilalmat rendelt el egy felső-ausztriai iskola igazgatója, aki nem azon háborodott fel, hogy az általános iskola felső tagozatára járó 10-14 éves fiú- és leánytanulók csókolóznak egymással, hanem azon, hogy a lányok csókolják szájon egymást, amikor találkoznak.

„Nem arról van szó, hogy a tanulók szabadságát korlátozzuk – így az igazgató a helyi lapnak nyilatkozva - , az iskolának azonban kötelessége, hogy a negatív következményektől megóvja az ifjúságot. Ha bármi történne, én kapnék szemrehányást, hogy hónapok óta folyik ez a gyakorlat, s nem tettünk ellene semmit.” Az igazgató levélben értesítette a tilalom elrendeléséről a szülőket,akik közül sokan túlzottnak tartják a pedagógus reakcióját, mondván, ezzel csak az ifjakat provokálja. Megszólalt az ügyben egy országos tekintélyű pszichológus, aki szerint a tilalom helyett okosabb lett volna vitára bocsátani a kérdést. Megjegyezte, a csók az összetartozás, a testi közelség kifejezése, a téma napirendre tűzése elképzelhetően jobban érdekelné a felsőtagozatos tiniket, mint a matematika vagy a német nyelv.

Földvári Zsuzsa/ Bécs

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.