2008. március. 12. 09:50 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 12. 09:53 Shake

Bombával fenyegetett a notórius zaklató

Bombával fenyegette meg többek között a Los Angeles-i Van Nuys repülőteret, ezért letartóztatták azt a férfit, akit korábban azért vontak felelősségre, mert fenyegető leveleket küldözgetett Jodie Foster Oscar-díjas filmcsillagnak.

A rendőrség kedden fogta el a 42 éves Michael Smegalt, akinek szép bűnlistája gyűlt össze, mert Fosteren kívül más hírességeket is zaklatott, sőt Los Angeles környékén egyes intézményeket is kipécézett.

A nyomozás szerint a massachusettsi Hollistonban élő férfi több mint száz, Foster leveleihez szinte szóról-szóra hasonlító fenyegetést postázott 2007 szeptembere és 2008 januárja között, a repülőtér decemberben került sorra.

Smegal nem volt ismeretlen a hatóságok előtt: 2004-ben kezdte levelekkel bombázni Fostert, egy évvel később ezt be is vallotta a rendőröknek, és megígérte, hogy többé nem tesz ilyet. A visszaesésért akár 10 évi börtönbüntetést is kaphat. Az ügyét a massachusettsi kerületi bíróság tárgyalja.

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.