Aisha Salim ázsiai származású középosztálybeli brit állampolgár. Jövőre esküszik Pakisztánban. Emiatt drasztikus operáción esett át. Mesterséges szűzhártyát csináltak neki vérkapszulával, hogy a muzulmán tradicionális nászéjszakája után átnyújthassa véres lepedőjét apósának és anyósának szüzessége bizonyítékául. Salim már rég nem szűz, egyetemi tanulmányai alatt a fiatalok szokásos, pörgős életét élte, dohányzott, ivott, bulizott, intim kapcsolatai voltak, sőt még együtt is lakott egy ideig barátjával. Most viszont eljött az idő, és megspórolt pénzén magánorvoshoz fordult, hogy új szűzhártyával „semmissé” tegye előéletét. Salim szerencsés, mert mindezt megtehette: volt pénze az operációra, amely valószínűleg megmenti az életét.

© AP

A muzulmán nők a szülők közti megállapodás alapján, meghatározott férfival köthetnek csak házasságot, és a frigy feltétele a nő garantált szüzessége. Testüket burkával takarják és nem érintkeznek férfiakkal, akik nem a család tagjai. Naponta ötször imádkoznak és ha lehet, kerülik a szemkontaktust. Ha ezeket a szabályokat megszegik, komoly büntetésben részesülnek. Ugyanakkor ezeknek a lányoknak az angol kortársai szabadon élnek és döntenek, életüket nem határozzák meg szigorú szabályok és napjaik - mint minden tinédzsernek- a fiúkról, divatról, partikról és szexről szólnak.

A gyarmatbirodalom megszűnésével áttelepült indiaiak első hulláma óta már a harmadik muzulmán generáció nő fel Angliában. Sokuk nem is látta Indiát, akcentus nélkül beszél angolul és angol fiatalok között nevelkedik. Aisha Salim családja is ilyen. Két generációval ezelőtt érkezett Pakisztánból és a lány Birmingham külterületén nőtt fel, egy ötszobás családi házban. Középiskolás korára Salim a fejkendője ellenére is az osztálytársaihoz tartozott, és az iskolában mindig egyenrangúan kezelték. Otthon azonban teljesen más volt a helyzet.

„A szüleim attól féltek, hogy a nyugati behatás elvonja a figyelmemet a legfontosabb dologról, a tanulásról és a vallásról. Mi soha nem hozhattunk barátokat haza. De ezek a dolgok csak még vonzóbbá tették a nyugati világot.” – meséli a lány a Daily Mail angol napilapnak.

© AP

Bár ironikus, de Salimot pont a tanulás és az egyetemi élet nyugatiasította. Egyetemre ment, hogy politikát és nyelveket tanuljon, így életében először a maga ura volt, ez pedig fordulópontot jelentett. „Teljesen naiv 18 éves voltam, amikor először elköltöztem otthonról, és az új környezetben minden, amit szüleim tanítottak és minden, amiben hittem, rossznak tűnt. Úgy döntöttem, hogy az ivás, a partik, és a fiúk teljesen normális részei a tinédzserkornak, és mint minden más lány, én is csak szerettem volna tartozni valahova. Levetettem a fejkendőmet és életemben először nyugati ruhákba bújtam. Ezek többet mutattak a testemből, mint az indiai darabok, amelyeket egész életemben viseltem.”

Salim másodikos egyetemista volt, amikor szerelmes lett és úgy döntött, feladja a szüzességét. A további évek alatt több szexuális kapcsolata is lett. A lány élete teljesen nyugati ütemben zajlott a diplomaszerzés után is, amikor Londonba ment dolgozni. Itt találkozott ismét egy férfival, akivel összeköltözött. Ehhez nem kis bátorság kellett, hiszen ez nagyon komoly szabályszegés volt a muzulmán világban. Salim szerencsés volt, nem volt bátyja, aki ellenőrizhette volna és édesapja túl beteges volt ahhoz, hogy utazgasson. Elhitte hát lányának, hogy a származásához méltó életet él az otthontól távol is. Salim két évig élet együtt a barátjával, ezután úgy döntött, visszaköltözik a családjához.

Világos volt számára, hogy ha folytatja a nyugati életstílust, előbb utóbb elveszti szeretteit vagy még rosszabb is történhet. Ezért beleegyezett a tervezett házasságba, amikor az apja talált neki megfelelő iszlám férfit. A tradíció szerint a jövendőbeli férj és feleség kétszer találkozik a frigy előtt, mielőtt a szülők véglegesítik az alkut.

Salim választottja jóképű és kedves volt. Az alku létrejött és Salim - szintén muzulmán barátnői tanácsára - egy londoni „üzleti úton” elment egy erre specializálódott klinikára és helyi érzéstelenítéssel helyreállítatta a szűzhártyáját.

Az esküvő előtt a doktor egy vérkapszulát fog a hártyába helyezni, ami megfelelő mennyiségű véradagot biztosít ahhoz, hogy az esemény hitelességéhez kétség ne férjen. Az operáció a lány 2000 fontjába (kb. 800 000 Ft) került és a legnagyobb titokban zajlott. Ha valaha is kitudódna a lány előélete, a következmények katasztrofálisak lennének.

Ennél kevesebbért is haltak már meg a családjukra szégyent hozó lányok, akik legtöbbje függőségben él, a bátyjuk, nagybátyjuk, sógoruk vigyáz rájuk, hogy bűnbe ne essenek a nyugati környezetben. Egy telefonhívás, vagy nyugati férfival való párbeszéd is rögtön bajba sodorhat bárkit. Ha pedig valaki olyan messze menne, mint Salim, lehetséges, hogy halál várna rá. Sok nő visszakerül az anyaországba, ahol kivégzi őket a család valamelyik férfi tagja. A törvény természetesen ezt nem engedi, de a tradíció olyan erős, hogy az eljárások formálisak és a büntetések többnyire nevetségesen enyhék.

Az angol egészségügyi hivatal, az NHS, évente több mint 20 szűzhártya-helyreállító operációt finanszíroz. De emellett a titoktartás fontossága  miatt nők ezrei fordulnak magánorvoshoz az összekuporgatott pénzükkel, hogy a szégyent, a kizárást, vagy akár a halált elkerüljék. Hiába nő fel már a sokadik muzulmán generáció Angliában nyugati körülmények között, az iszlám közösség szigora nem látszik enyhülni.

Salim nagyon szerencsés, hogy meg tudta őrizni a titkát és helyre tudta állítani a hibát. Történetét azért mesélte el, hogy felhívja a figyelmet arra a tragikus jelenségre, hogy egyre nagyobb a nyomás a brit születésű ázsiai nőkön, akik a saját közösségük szigorú szabályai és a környezetük, a nyugati világ engedékenyebb attitűdje közé szorultak. És akiknek ez az életébe kerülhet.

Krisztina O'Brien