Kovi vámpíros pornófilmet forgat Romániában
Romániában járt Kovács „Kovi” István, a LUXx Video tulajdonosa, hogy megegyezzen Nagy Zoltán rendező-producerrel és Alina Plugaru pornósztárral a Vámpírok orgiája Drakula földjén című film forgatásáról, amelyet a magyar producer a romániai Belami céggel közösen készít.
Az alkotást teljes egészében Romániában veszik fel. A Libertatea napilap úgy tudja, a film összköltsége eléri a 80 ezer eurót, és mivel a törcsvári (Brassó megye) Drakula-kastélyban nem kaptak filmezési engedélyt, egy másik kastélyhoz hasonló helyszínen forgatnak. A lapnak nyilatkozó Nagy Zoltán elmondta, a szereplők középkori ruhákban és díszletek között kezdik a jeleneteket, de forgatni fognak temetőben is.
Alina Plugaru – akinek nevét akkor ismerték meg igazán, amikor bejelentette, egyetlen nap alatt hatvan férfival fog szeretkezni – mellett a filmben a magyar Mya Diamond is szerepel, a forgalmazásról a Hefner Media AG gondoskodik.
Irházi János / Arad