A „fejben dől el” kifejezés arra utal, hogy az emberek gondolkodása, hite és mentális hozzáállása (akarat, motiváció, megküzdési képesség stb.) meghatározó szerepet játszik az életük alakulásában. De nem mindenható! Nem attól nyer valaki, mert elkerüli, hogy a kudarcra gondoljon, nem attól lesz bajnok, mert az összes bizonytalanságát, negatív gondolatait elhessegeti. Nem azért nyer, mert el tudja képzelni. És nem csak azért nem nyer, mert „fejben nem volt ott”. Vannak blokkok, vannak külső hatások, és van a versenyhelyzet mátrixa, amelyben egy pici építőelem elmozdulása is okozhat rövidzárlatot, és ennek következménye a meccs elvesztése.

És még egy fontos dolog, ami a versenyekre, vizsgákra, más megmérettetésre felkészítő munka sajátja: számos módszert, mentáltréning-feladatot ismerünk, amik valakinek vagy beválnak, vagy nem. Nem létezik egységes receptkönyv, amit alkalmazni lehetne. Például még azonos sportágon belül sem működnek ugyanazok a feladatok, annyira különbözőek a személyiségek. 

A lélek működésében ismerünk szabályszerűségeket, de mindenki egyedi, egyénre kell szabni a felkészülési folyamatot. Ezért nehéz általánosságban fogalmazni, de talán érdemes megnézni, hogyan közelítsünk a „fejben dől el” elképzeléshez, mi az, amit saját magunk számára hasznosíthatunk belőle.

Mire van hatásunk, és mire nincs?

1. Mentális hozzáállás

Mentális hozzáállásunk hatással van arra, hogyan értelmezzük a világot és hogyan reagálunk a helyzetekre. Például a pozitív gondolkodás, az optimizmus, a hit segíthet abban, hogy valaki kitartóbb legyen, könnyebben megbirkózzon a stresszel, és sikeresebb legyen céljai elérésében. A lelki attitűd támogat abban, hogy észrevegyük a lehetőségeket, a kihívásokat, ami alakíthatja a viselkedésünket és a motivációnkat.

Az optimista gondolkodás olyan, mint egy védőmechanizmus: amikor valami jó történik, az optimizmus kapja az elismerést, de ha valami rossz történik, az optimizmust nem vonhatjuk felelősségre. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy az optimisták hosszú távon is megőrizzék pozitív hozzáállásukat. A pszichológiai jelenség azt jelenti, hogy az emberek hajlamosak a sikereiket saját maguknak (belső okoknak) tulajdonítani, míg a kudarcaikért külső tényezőket okolnak. Ez a viselkedés segít megőrizni az önbecsülést és pozitív önképet.

Ám ne feledjük el a negatív gondolkodás hatalmát sem. Ezt semmiképpen ne keverjük össze a pesszimizmussal. A negatív gondolkodás lényege, hogy ha az egyén egy vágyott célt akar elérni – különösen, ha az társadalmilag elismert cél (például olimpiai arany) –, akkor elfogult lesz a cél irányában, és sokszor nem veszi számításba a kudarcot (sőt gyakran kifejezetten babonásan nem gondol rá). Ennek a vége aztán az lesz, hogy óriásivá dagad a siker és a kudarc tétje is, utóbbi pedig egy „kis halállal” érhet fel: identitásvesztés, kilátástalanságérzés, frusztráció és még sorolhatnám.

Ha csak a siker lebeg a szemünk előtt, minden döntésünk torzul: nem tudunk leállni, időben visszafordulni, esetleg kevesebbet edzeni, vagy mással is foglalkozni, mint a cél. Ezek a szélsőséges esetek jelzik, hogy sem a túlzott pozitív, sem a túlzott negatív hozzáállás nem hatékony. 

Amikor mégis bekövetkezik a kudarc, akkor a sportoló a feldolgozási idő elteltével (egyénileg változó, hogy ez mennyi) rájön arra, hogy túlélte a veszteséget. Sőt: a társadalmi presztízsveszteség helyre billen, a sportoló mentális ereje megnő, társas kapcsolatai is változhatnak, hiszen a kudarctól „emberivé” válik.

Faludi Viktória pszichológus

Reviczky Zsolt

2. Valóság

A verseny – civilek esetében bármilyen, munkahelyi, tanulmányi, akár magánéleti megmérettetés – során nem szabad figyelmen kívül hagyni a külső tényezőket, amelyek függetlenek a mentális hozzáállásunktól. Ezek közé tartoznak a fizikai körülmények, genetikai adottságok, véletlenek, más emberek döntései, bírók, versenytársak, időjárás. Egy betegség, egy sérülés nem fejben dől el.

3. Interakció a környezettel

Az igazság valahol a kettő között van: a mentális hozzáállásunk és a külső tényezők kölcsönhatásban állnak egymással. Az észlelés, a koncentráció és a körülményekre való reagálásunk néha valóban a fejben dől el, de a környezetünk és a külső tényezők is hatalmas szerepet játszanak abban, hogy milyen lehetőségek állnak előttünk.

4. Szubjektív valóság

Az emberek a saját valóságukban élnek, ami azt jelenti, hogy amit igaznak vagy valósnak érzékelnek, nagyban függ a mentális állapotuktól, a tapasztalataiktól, az élettörténetüktől.

Amikor egy versenyző – mint oly sokan az olimpián és a paralimpián – a felkészülés ellenére nem éri el az elvárt sikert, mindenki magyarázatot keres. A kudarc gyászában a szorongás fokozódik, amiben minden valóságos lesz, még az irreális dolgok is. Ez a magyarázatigény a környezetben is fellángol; lehetséges okok, elemzések kerülnek felszínre, és ezek nem feltétlenül fedik a valóságot.

Ilyenkor egy pszichológiai jelenség, az illuzórikus együttjárás jellemző ránk: hajlamosak leszünk összefüggést látni két esemény vagy magatartás között, még akkor is, ha valójában nem áll fenn ilyen kapcsolat. Ez a jelenség segít megérteni, hogy miért feltételezzük, hogy valami fejben dől el: azért, mert az egy logikus magyarázat arra, ami történt. A fejben (az agyban) annyi minden zajlik, ami megfoghatatlan és ismeretlen. Agyunk hajlamos túlértékelni a szokatlan vagy feltűnő események közötti kapcsolatot. 

Igényünk van arra, hogy valamilyen okot feltételezzünk események mögött, még akkor is, ha nincs egyetlen ok, vagy túl sok is van, ami visszafejthetetlen. Életünk kontrollálhatósága a fajfenntartást szolgálja, a biztonságérzetet fokozza, motivációs alapot képez. Ha nem tudjuk az okot, az bizonytalanságot szül, szorongást indíthat be. Mindegy, hogy lehetséges vagy lehetetlen az indok, mégis összeforr az okozattal. 

5. Flow

A legoptimálisabb élmény állapota a flow, amely során az ember teljesen elmélyed, és szinte elveszíti az időérzékét kedvelt tevékenysége közben. Csak a feladat van, a „csinálás” élménye, jelen esetben a sportverseny élménye, amikor a sportoló belemerül a versenyzés állapotába. Örömérzéssel és elégedettséggel jár ez az állapot, ez segíti át a versenyzőt az esetleges holtpontokon, és akkor is, amikor újra és újra fáradtan nekiáll az edzésnek.

Ebben a módosult tudatállapotban előtérbe kerülnek az érzések, és a részletek elmosódnak. Ezért is nehéz később visszaidézni, hogy mi történt verseny közben, azaz mi történt akkor és ott. Élményfoszlányok között kell racionális magyarázatot keresni arra, hogy abban az adott pillanatban miért úgy cselekedett, döntött a versenyző. Vannak világos tények, mérhetőek, láthatóak, de a szubjektív szűrő átírhatja a valóságot.

Az ember hibás szerkezet, de hibátlanra törekszik. És persze ez adja a szépségét. A szépségkirálynő is szimpatikusabbá válik, ha megbotlik a kifutón. Mert hibázunk, és van úgy, hogy nincs rá magyarázat. A mentális munka a bizonytalanságok elfogadására is felkészít. Arra, hogy a sportoló – és mindenki más, aki megmérettetésen vesz részt – megfelelően tudjon koncentrálni, hogy kész legyen elérni a célját, és arra is, hogy kezelni tudja a kudarcot.

Koncentráljunk arra, amire van befolyásunk, és fogadjuk el, hogy van, amire nincs. Természetesen fontos, hogy feltérképezzük az okokat, kiértékeljük a versenyhelyzetet, de azt is figyelembe kell venni, hogy a lélek és a fej is torzít.

Faludi Viktória

A szerző olimpikonokat felkészítő pszichológus

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!