Családunk körében – jó esetben – könnyebben vállaljuk érzéseinket, szabadabban lehetünk önmagunk, mert bízunk szeretteink elfogadásában és együttérzésében. Sokszor azonban nem alakul ki ez a fajta harmónia.
Pszichoszomatikus betegségekkel küzdő gyerekek családjait vizsgálva négy jellemző vonás rajzolódott ki. Joggal feltételezhetjük, hogy ezek a jellemzők az egészséges pszichés fejlődés ellen dolgoznak.
1. Összeolvadás. A határok nem tiszták a családtagok között, mindenki belelóg a másik személyes terébe, nem lehetnek magánügyek, mert az a „családi egység” megtagadásának számít.
2. Túloltalmazás. Nem a másik valódi szükségleteire reagál, inkább a saját szorongásokra. Fájóan csorbítja ezzel a másik kompetencia- és életrevalóság-érzését.
3. Rugalmatlanság. Fenyegetőek a látszatbiztonságra nézve az új megoldások és az alkalmazkodás a másik igényeihez.
4. Konfliktuskerülés. A kapcsolat vélt megóvása érdekében feláldozza az őszinteséget és a saját vágyak, igények nyílt kommunikációját. Pedig egy-egy jól irányzott konfliktus gyakran felszabadító tud lenni. Segítségével közelebb kerülhetünk egymáshoz, és megtapasztalhatjuk, hogy kapcsolatunk erős és kibírja a vihart.
Ezekkel ellentétben az optimális családi légkör sok tekintetben fokozza az érzelmi teherbírást, ami kiemelt szerepet játszik az egyén életének kritikus időszakaiban. Meghatározza, hogyan vészeli át a kríziseket, tud-e konstruktívan, a fejlődés irányába fordulni. Éppen ezért különösen fontos, hogy a felnőttek dolgozzanak a család légkörének jobbításán, a lelkileg egészséges család megteremtésén.
Flaskay Anna pszichológus
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!