Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk tudjon önállóan dönteni és élni, akkor vállalni kell bizonyos konfliktusokat – hangzott el a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi szalonestjén, ahol a vendégek, Szél Dávid és Hajós András a kamaszkor problémáit és dilemmáit járták körbe. A szokatlanul oldott hangulatú beszélgetés során szóba kerültek tinédzserkomplexusok, a bűnügyek határát súroló kamaszstiklik, és hogy a szülőknek sokszor milyen nehéz a helyes arányokat eltalálni a gyerekükkel való kapcsolatban.
„Béna kamaszkorom volt, mert a testi adottságaim miatt attól tartottam, sokan azt hiszik, hogy csak azért vagyok olyan sokat a teremben, mert valamelyik osztálytársam öccse vagyok, és ezt a félelmemet humorral kellett kompenzálnom” – mesélt iskoláskori komplexusairól Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus, a Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében című, most megjelent kötet szerzője.
Kamaszkori frusztrációkban az est másik vendége, Hajós András énekes, dalszerző, producer, nem utolsósorban a kötet előszavának írója is bővelkedett. „Szemüveges voltam, és azt képzeltem, minden problémámat ez okozza, ha pedig levehetném, akkor egyszeriben okos, szőke, kék szemű, kockás hasú, keresztény és szüzességét elvesztett fiú lennék.” De az is gondot okozott neki, hogy nagy termete miatt azt hihették róla, erős és férfias, holott belül sok érzékenység volt benne, mint fogalmazott: „Nehéz volt gyengének lenni egy rinocérosztestben”.
A gyerek fejével gondolkodni
A sokszor fájó tinédzserélmények szórakoztató felelevenítését követően komolyabb témákra tértek a HVG Extra Pszichológia magazin szalonestjének vendégei. Szél Dávid elmagyarázta, hogy azért húzta meg 9 éves korban a kamaszkor alsó határát, mert akkortájt a gyerekekben nagyon sok fiziológiai-neurológiai változás kezdődik el, amelyek a későbbiekben minőségi változásokhoz vezetnek. Ráadásul a másodlagos nemi jellegek kialakulásával jellemezhető pubertás kor (ami – mint hangsúlyozta – nem azonos a kamaszkorral) bevezető szakasza, a prepubertás már ekkor elindul.
Az „én kedves, okos, aranyos apám, amikor bőgtem, bejött, és azt mondta: »Nyugi, csak prepubertáskori szeparációs szorongásod van!«” – idézte fel ennek kapcsán nagy derültséget keltve Hajós András, miért volt nehéz orvos szülők gyerekének lenni. Azt is megosztotta az Eötvös10 Művelődési Ház előadótermét zsúfolásig megtöltő közönséggel, hogy bár nem voltak szigorúak a szülei, és rengeteget tanulhatott tőlük – „saját pre-Google-öm volt, az apám, aki mindenre tudott válaszolni” –, de nem akarták a szorongásait elismerni. „Csomó dologban volt lemaradottság érzésem, és amikor ezek kapcsán megpróbáltam megnyugtatást szerezni a szüleimtől, akkor ezt nem csinálták jól.”
A megértésnek, az együttérzésnek ezt a hiányát sok gyerek megéli – magyarázta a pszichológus –, és ez a könyvében említett egyik kulcsfogalom, a mentalizáció hiánya is, amikor a szülő nem akar (tud) a gyerek fejével gondolkodni. Pedig a racionális megnyilvánulások mellett (helyett) sokkal fontosabb lenne az érzelmi támasz nyújtása, amikor a szülő megmutatja a gyerekének, hogy ő is tud sérülékennyé válni, el tud érzékenyülni, és nem feltétlenül tökéletes.
Néha semmi, néha hadsereg
Ha a szüleitől kapott volna annak idején több iránymutatást, muníciót a fejlődése bizonyos szakaszaiban, a lázadásai és szerepkeresései során talán nem ment volna nagyon messzire, „akár a bűnügyek határáig”, sebeket okozva magának és másoknak – vélte a zenész-producer.
Éppen erről szól a kamaszkor – válaszolt Szél Dávid –, hogy van egy állandó meg nem értés szülő és gyerek között. Ha adna valamit a szülő (tanácsot, támogatást), azt nem biztos, hogy kéri a kamasz, amikor meg kéri, nem biztos, hogy eleget vagy jókor ad a szülő. Olyan ez, mint a leves fűszerezésében megtalálni a helyes arányokat, amikor tárkonyt és szerecsendiót használunk. A tárkonyból sosem elég, ha úgy érezzük, hogy már sokat tettünk, akkor is jöhet még, hogy legyen elég íze. A szerecsendió viszont már észrevehetetlen mennyiségben is sok lehet – vélte a pszichológus. Ilyen a szülői jelenlét: néha semmi, vagy szinte semmi sem kell belőle, és „van, amikor hadsereggel kell felvonulni”, hogy segíteni tudjunk.
El szabad rontani
De persze nagy kérdés, hogy a hétköznapi élethelyzetekben a szülő tud-e ilyen higgadtan mérlegelni, amikor többnyire fáradt, ideges, bizonytalan, esetleg haragszik a párjára is, és legtöbbször csak annak örül, ha csend van a gyerekszobában, mert akkor ő is alhat egy kicsit – tette hozzá a gyakorló apaként és „tapasztalati szakértőként” is megnyilvánuló Hajós András.
Mindenesetre a mai kor nagyon sok olyan kihívást állít a szülők és a gyerekek elé, amelyek nem voltak a korábbi generációk életében, és amelyekhez nehéz okosan, megfontoltan viszonyulni. Elég csak az információtechnológiai változásokra gondolni, vagy a bárhonnan, bármikor könnyedén elérhető pornóra gondolni – hívta fel a figyelmet a könyvében is nagy teret kapó kortünetekre Szél Dávid. Ráadásul „ezeken a területeken a gyerekek általában előrébb járnak, mint mi”.
Fontos azonban szerinte tudatosítani, hogy nincs tökéletes vagy teljesen rossz megoldás ezekre a helyzetekre, „el szabad rontani”, mert a gyerek nem a szülő klónja, aki ugyanúgy viselkedik minden helyzetben, hanem önálló entitás, de csak akkor válik azzá, ha megvív bizonyos konfliktusokat a szülővel. Csak ezek révén jut el oda, hogy tudjon majd önállóan dönteni, legyen saját érdeklődési köre, megtalálja az útját a munkaerőpiacon, találjon társat.
„Igazából engem sem az a sok tudás védett meg kamaszkoromban, amit a szüleimtől kaptam, hanem az a nagyon közhelyes mondat, hogy »volt gyerekszobám«” – mesélte el a dalszerző-producer. Az erre példaként hozott megdöbbentő története arról a kamasztársaságáról szólt, amelyik egy este jól érezte magát – ittak, sétálgattak, poénkodtak, füttyögettek, verekedtek, majd egyszer csak valaki feltört egy autót. Ekkor Hajós Andrással együtt két másik társa is eloldalgott, mert úgy érezték, hogy „nekünk ez már sok”. Az estét folytató többi nyolc fiúnak rendőrségi ügye lett, négyen börtönbe kerültek, kettejük élete pedig végképp félrecsúszott ennek következményeként. „Mi hárman, kimaradók, azért úsztuk meg, mert mindannyian úgy éreztük, hogy otthon jobb” – összegezte.
Mi fér bele a felnőttségbe?
Egy kérdésre válaszolva a pszichológus kifejtette, hogy a könyvét ugyan a felnőtté válás (jogi) határán, 18 éves kornál zárta, de ennek inkább technikai oka volt, hiszen korántsem zajlik le addigra minden fejlődési szakasz, sőt utána is sok minden történhet, ami még a gyerekkorhoz tartozik.
Ezt az est vendégei saját tapasztalataikkal is megerősítették. Szél Dávid arról mesélt, hogy számára sok minden belefér a „felnőttségbe”, a felelősség és a mások számára támaszt nyújtó viselkedés mellett a hibázás, az érzékenység, az olykor akár gyerekes megnyilvánulások is. De például, „amikor Szlovákiában a Hernád vadul hömpölygő hullámai fölött kirándultunk ingatag vaslapokon a családommal, bármennyire bizonytalan voltam és izgultam én is, lelki támaszt nyújtottam a nagyon félő lányomnak, ott nagyon felnőtt voltam”.
Hajós András szótárában viszont „szitokszó a »felnőtt«, amióta értem ennek a tétjét, küzdök az ellen, hogy felnőtt legyek”. Számára a kamasz az igazi ember, ő a Homo sapiens csúcsa. Mint fogalmazott: „Én addig akarok az életemben eljutni, hogy néha az az egykori 12 éves erős fiú akarok lehessek, aki nem lehettem, annak minden hibájával, következetlenségével, primitívségével, igazságtalanságával együtt. Felnőtt nem akarok lenni.”
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelynek témája: szabadulás a múlt fogságából.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
