Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2019. június. 20. 19:30

Szexuális eksztázis – miért is akarjuk annyira?

Évezredek óta vágyunk a mámorra. Amikor azonban az erotikus eksztázisban a fokozhatatlan gyönyör élményét keressük, vajon nem épp az ellenkező irányba indulunk el?

Egyesülés, szerelmi és spirituális eksztázis, szerelmi őrület, vallásos elragadtatás, szex – úgy tűnik, ezek a fogalmak is kezdenek felkerülni a „hogyan legyünk jó szeretők” típusú rovatok kötelezően teljesítendő kritériumainak listájára. Orgazmust ma már szinte bárki el tud érni a sok klassz útmutató alapján, de szerelmi eksztázis csak a szexben igazán magasan művelt keveseknek adatik meg. Azoknak, akik a Káma Szútrát is olvassák, kreatívak, folyamatosan fejlesztik szexuális repertoárjukat és igenis ragaszkodnak ahhoz, hogy a szex „minőségi élmény” legyen. Az iróniát félretéve, miért is írunk és olvasunk erről? Valójában mit is keresünk akkor, amikor a gyönyör eksztázisáról beszélünk?

Emberen túli utak

Minden korban és kultúrában megvolt az igény, hogy több szinten kapcsolódjunk a világhoz. Mindannyiunkban munkál a zsigeri vágy, hogy összeköttetésben álljunk embertársainkkal, ismerjük a világunk működési mechanizmusait, éppúgy a természetit, mint a társadalmit. Az uralhatatlan világegyetemmel való szembesülés abszurditása és frusztrációja azonban minden korban kitermelte a megismerés és kapcsolódás – ha úgy tetszik – „emberen túli”, racionalitáson túlmutató útjait.

Koronként és kultúránként más és más rítusok, mágikus szertartások, mesék, mítoszok, vallásos hitek segítették a halandó embert abban, hogy képes legyen kicsinységében is megtalálni helyét az univerzumban. Mindezt az őt körülvevő közösség és hagyomány biztonságot jelentő védőburkán keresztül. Ez az igény nem változott, leszámítva, hogy magunkra maradtunk a „nagy kérdésekkel”.

Nagy kérdéseink nyomában

A kisközösségek állandósága és rítusai eltűntek, hagyományaink, értékeink töredezettek, állandó változásban állnak, keverednek, és egyedül miénk a felelősség, hogy mindebben hol találjuk a helyünket. Bármennyire közhelyes, világunk annyira zajos, gyors, pulzáló, annyiféle ingert, vágyat gerjeszt, figyelmet von el, feladatokat, elvárásokat termel, hogy felismerni is nehéz saját igényeinket, tempónkat, utunkat a világban. Nem véletlenül szaporodnak gombamód a keleti tradíciókból kinőtt spirituális irányzatok, önismereti kurzusok, mert valahol épp erre a belső nyugtalanságra próbálnak választ adni.

Különféle formában, de mind azt tartják, hogy az emberfölöttivel, az élet és halál bonyolult összefüggéseivel való harmóniához akkor juthatunk közelebb, ha képesek vagyunk a világ külső zajainak elcsendesítésére. Ez meghatározó pillanatokban magától adódhat: születésünkkor, szüléskor, halálunkhoz közeledve, krízisekben, szélsőséges helyzetekben, világok peremén, vagy hosszú évek készülésével tudatos spirituális gyakorlatokkor. Vagy épp szerelmi eksztázisban?

Kifelé vagy befelé – test és lélek

A nyugati ember számára ebben a folyamatban nehéz örökség a karteziánus hagyomány, amely a test és a lélek dualizmusán nyugszik. Amíg spiritualitás szavunkban a „spiritusz”, a lélegzet, lélek hangsúlyos a materiális szubsztanciával szemben, addig eksztatikus, spirituális élményeinket zömében épp a testünkben, testi gyakorlatokon, élményeken keresztül tapasztaljuk meg. Saját testünkhöz való viszonyunk azonban éppoly ambivalens, mint ahogy a társadalomhoz vagy az univerzumhoz.

Ambivalens viszony
Shutterstock

Egyik oldalon a nyugati modern kor kulturális kódjai írják meg, hogy milyennek kell lennie; milyen szépség-, egészség-, normalitáskoncepciók szerint kell edzenünk, ápolnunk, formáznunk. Mindeközben mintha épp a személyes ismeret és kapcsolat hiányozna a saját testünkkel, épp a spirituális értelemben vett belső összhangra, a testünkkel való teljes egység élményére lennénk képtelenek. Nem értjük a jelzéseit, nem szeretjük, ahogy kinéz, zavarban vagyunk vágyai miatt, szenvedünk, ha fáj, nem bízunk benne, nem bízzuk rá magunkat.

Eközben engem például nemcsak a saját szülésem, de más nők szüléstörténetei is arra tanítottak, hogy az univerzum, az élet-halál racionális logikával kifürkészhetetlen mélységeit leginkább önmagunkban találhatjuk. Ahogy Clarissa Pinkola Estés amerikai költő, pszichológus fogalmaz: „ez a legbelső én, amely az intuíció magas fokával rendelkezik, és amely jártas a halál és a születés spirituális dolgaiban.” Nem véletlen, ha szerelmi, szexuális élményeinkben is keressük ezt a fajta átlényegülést, a spirituális kapcsolatot.

Hévfokozó vagy beavatás?

A görög mitológiában Erószt az egyik legősibb istenként tisztelték. Ott áll a teremtés kezdetén, mindent egyensúlyban és egységben tart, összefűzi az ellentéteket. Egyes felfogások szerint a görög enthusziaszmosz, vagyis lelkesült önkívület az emberen áttörő egység erotikus mámora. Hamvas Béla szerint az eksztázis annyit jelent, mint kívül lenni. „Az ember kívül van a nyugtalan szétszórtságon, kilépett nehezen felbontható csomóvá összenőtt énjéből, kívül van a külső világban tévelygésen és értelmetlen körforgáson.” Ilyen a mámor, a művészi alkotás, a gondolkodás, a műalkotás átélése, az olvasás, a tanulás, a szerelem, a gyönyörködés, a tánc, a zene, az utazás, az ima.

Narkózis is azért van – mondja Hamvas –, mert az élet kevesebb mámort nyújt, mint amennyit az ember kíván. A narkózis mesterséges önkívület, a beavatáshoz semmi köze, nem mámor, hanem ájultság. Hamvas gondolata a szexuális eksztázis kapcsán lényegi ellentmondásra világít rá. Ha az erotikus eksztázisban a fokozhatatlan gyönyör élményét keressük, az emlékezetes pillanatot, akkor tulajdonképpen nem épp az ellenkező irányba indulunk-e el?

Szótáramban a szeretkezés eksztázisa olyan módosult tudatállapot, amikor a tudatom és ezzel a testem is elveszíti a körvonalait, átlényegül, mintha cseppfolyóssá, légneművé válna, miközben nagyon is jelen vannak az élményben a testi érzetek. Ez nem irányítható, nem fogalmazódhatnak benne elvárások, vágyak, itt minden „magától történik”. Számomra ez sokkal inkább megismerés, utazásélmény, mint célirányosan gyönyör, élvezet. De a fenti gondolatmenet talán jól mutatja azt is, hogy a szavak mögött mennyi valóság húzódhat meg, és hogy mennyire nekünk magunknak kell megtalálnunk az utakat és a választ arra a kérdésre, hogy mit is keresünk.

Mester Dóra Djamila szexedukátor

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

 


Kult Balla István, Németh Róbert 2024. november. 30. 20:00

„Ez az első olyan lemezanyag, aminek az írása közben józan voltam” – Analog Balaton-interjú

„A leszaromság is abból jöhet, hogy csináljuk, amit szeretünk, és nem kell magunkat megerőltetni” – írja le a nemrég Repedés című albummal jelentkező Analog Balaton a hozzáállásukat a világhoz. Szomorú-e a mai popzene? Milyen volt a tagok – Zsuffa Aba és Vörös Ákos – híres Kinizsi utcai albérlete? Miben más józanul dalokat írni, mint a korábbi gyakorlat? Interjú.