Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mikor érezzük magunkat traumatikus élmény fogságában? Hogyan szabadulhatunk belőle? Lehet-e szinte jelentéktelennek tűnő esemény is traumatikus? Feldmár András pszichológus és Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója ezúttal a traumák gyökereiről beszélgetnek.
Büky Dorottya (B. D.): Sokat olvashatunk arról, hogy háborús veteránok poszttraumás stressztől szenvednek, depressziósok, az egészségük is megroppan, de természeti katasztrófák, balesetek és persze érzelmi megrázkódtatások, bántalmazás, agresszió, erőszak is traumatizál. De hogy tulajdonképpen mi traumatizál valójában, nehéz tisztán látni. Sokszor egészen kicsi, mások számára banális ügy is mélységesen felkavar, kiborít. Jó lenne először tisztázni, mit is értesz te traumán.
Feldmár András (F. A.): Tulajdonképpen akkor beszélhetünk traumáról, ha foglyul ejtve érzem magam, és valami kínoz. Vagyis ha nem vagyok szabad, nem tudok menekülni, valahogyan gátolva vagyok, kínzást élek át. Trauma bármilyen élmény, amit én magam nem választanék. Bármilyen élmény, aminek a végét várom. Ha a szeretőmmel szexelek, és ő teljesen elfeledkezik rólam, csak csinálja a magáét bennem vagy rajtam, mintha ott sem lennék, vagy mintha csupán eszköz lennék az önkielégítéséhez, én meg várom, mikor lesz már végre vége, az trauma. Ha 40 percet kell sorban állnom a bankban, az is trauma.
B. D.: De hát akkor az életünk tulajdonképpen traumák sorozata! Állandóan várunk valamire, várnunk kell. Aztán összejövünk, jól kipanaszkodjuk magunkat, és megyünk tovább várni.
F. A.: Kisebb a trauma és könnyű továbblépni belőle, ha van valaki, akinek tudok beszélni róla. Arról, hogy várakoznom kell a bankban, könnyű beszélni a barátaimmal, nem nehéz téma. Akkor lesz komoly és életkeserítő a trauma, ha nem szabad, nem lehet beszélni róla senkivel. Abba bele lehet őrülni. Judith Lewis Herman Trauma és gyógyulás című könyvében azt állítja, hogy minden úgynevezett pszichiátriai betegség traumából indul ki. Egy alkalommal R. D. Laing rendelőjébe egy őrült nő lépett be. A fotel beszélt hozzá, a falak kiabáltak neki, a szőnyeg suttogott. Laingnek az volt a benyomása, hogy a nő halálosan retteg valamitől, annyira, hogy már azt sem tudja, mi ijesztette meg. Lainggel beszélgetve a nő megérezte, hogy vele biztonságban van, nem kell félnie tőle, ártalmatlan rá nézve, és annyira lecsillapodott, hogy kibökje: még a szüleivel él, és az apja legalább háromszor egy héten megerőszakolja. Évek óta. Erről sokkal nehezebb beszélni, mint a banki sorbaállásról.
B. D.: Van tehát az élmény, amit nem én akartam, és várom a végét, ráadásul nem tudok róla beszélni senkinek.
F. A.: Igen, ráadásul minél hosszabb ideig tart ez az állapot, annál súlyosabb lesz a trauma. Illetve minél közelebb van hozzám az, aki bánt, annál súlyosabb a dolog. Ha az apám vagy az anyám ragadozó, és én a prédája vagyok, és erről nincs senki, akivel beszélhetnék, az súlyos trauma.
Feldmár András és Büky Dorottya beszélgetése teljes terjedelmében a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvasható, mely a trauma, terápia, gyógyulás témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk A terapeuta esetei sorozat egyik kötetével, Szondy Máté Olvadás című könyvével. Aktuális számunkat meg is rendelheti.
