Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2018. január. 30. 12:15

Szomorú helyzet: a hiperaktív gyerekek testvéreinek gyerekkora

Kis minta, de tanulságos.

Mindig is tudtuk, hogy a rosszcsont gyerek megkeseríti a család életét.

Dél-Afrikai kutatók azt vizsgálták, vajon a figyelemhiányos hiperaktivitásban szenvedő gyerekek testvérei hogyan élik meg a közös gyerekkort.

Az International Journal of Environmental Research and Public Health című folyóiratban publikált cikkükben Kerry King és munkatársai nyolc fiatal nővel készített interjúk alapján hívják fel a figyelmet arra, hogy a testvérek komolyan megsínylik ezt a leosztást.

Annak ellenére, hogy indokolt és elkerülhetetlen, hogy a családi figyelem fókuszába a folyton mozgó, leköthetetlen gyerek kerül.

A felnőtt testvérek egytől-egyig keserűen számoltak be arról, hogy minden figyelem a másikra irányult, keveset foglalkoztak velük.

Sok esetben a keserűségen kívül haragot, agressziót is szült ez a helyzet.

Akadt olyan testvér is, aki a későbbi alkoholfüggését az igazságtalannak érzett szülői figyelemmegoszlással indokolta.

A kis elemszámú minta mellett a kutatók szemére vethetjük, hogy nem vizsgálták, hogyan emlékeznek vissza gyerekkorukra a nem figyelemhiányos hiperaktivitású gyerekek testvérei.

 

Hasonló írásokat a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában olvashat, mely a szeretet, szerelem, szex és vágy témáival foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk A boldogság… 500 pillanat, amit jó átélni című könyvvel. Aktuális számunkat meg is rendelheti.

 

 


hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.