Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Egyre több kutató foglalkozik a szociális hálózatoknak azzal a speciális formájával, amely a szexuális viszonyba keveredett partnerek „térképét” rajzolja fel. Az efféle kutatásból sokat lehet megtudni a nemi úton terjedő betegségek elharapózásáról, illetve a segíthet a megelőzésben is.
Ki gondolta volna a modern matematika hőskorában, hogy a gráfelmélet és a hálózatelemzés tudományos módszereit egyszer majd az egymással erotikus viszonyba bonyolódott emberek rendszerének vizsgálata során hasznosítják?
Közel harminc éve, 1984-ben George C. Homans amerikai szociológus a társadalomtudományok egyik legígéretesebb kutatási irányaként jellemezte a társadalmi hálózatok elemzését, ám arra még ő sem gondolt, hogy a szexuális kapcsolatok hálójának elemzése afféle új sztárdiszciplínává növi ki magát, amelynek művelői azóta több mint száz ilyen jellegű kutatási eredményt publikáltak tudományos folyóiratokban.
A tudósok bő fél évszázada még megelégedtek azzal, ha ábrázolni tudták, miként alakulnak át a vidéki közösségekből a városokba átkerült emberek kapcsolatai, hogyan gyengülnek meg például a rokoni, vérségi viszonyok. A három éve meghalt John Arundel Barnes ausztrál-brit társadalomtudós például az 1950-es években beérte azzal, hogy egy norvégiai sziget társadalmi szerkezetét tanulmányozza, meg sem fordult a fejében az intim kapcsolatok kutatása.
A lepkegyűjtő
Jóllehet már több évtizede tágabb ismeretségi körök megpróbálták három dimenzióban ábrázolni szexuális kapcsolataik hálóját, hamar kiderült, hogy a Don Juanok és a női lepkegyűjtők büszkeségének növelése mellett gyakorlati hasznuk is lehet az efféle kutatásoknak. Kiderült, hogy azok az emberek, akik ugyanabba a klubba vagy bárba járnak, esetleg hasonló szexuális szokásaik vannak, egy-egy új fertőzés csomópontjában állhatnak.
Először az 1970-es években kezdték amerikai egészségügyi dolgozók feltérképezni a kankó és tripper néven is ismert gonorrhea, valamint a szifilisz Colorado Springs-i terjedését. John Potterat járványkutatónak sehogy sem fért a fejébe, hogy néhány szexuálisan igen aktív ember sosem kapta el egyik betegséget sem, míg más, jóval kevésbé promiszkuis nőket és férfiakat hamar leterített valamelyik kór.
A kutatás során aztán kiderült, hogy Colorado Springs mintegy 300 éjszakai szórakozóhelyéből csupán hat bár közönségéből került ki a megbetegedettek fele. Amiből azt a következtést vonták le Potteraték, hogy komoly fertőzéskockázati tényezőt, ha valaki az említett hat bárban köt ismeretségeket. Miután alaposan kikérdezték a betegeket, a hálózat tagjait – különösen a csomópontokban álló "nagytermészetű" embereket – megismertették a biztonságos szex alapjaival, így 15 év alatt 25–40 százalékkal sikerült csökkenteni a nemi úton terjedő betegségek számát a városban.
Nem mellesleg, mint egy kutatás során később kiderült, hasonló módon terjedt el a HIV-vírus is az 1980-as évek elején San Franciscóban és New Yorkban – elsősorban a meleg közösségekben.
A nők feleannyit vallanak be
Akármilyen hatékonyan lehet is okos szextérképek segítségével küzdeni a betegségek vagy éppen a prostitúció ellen, nem kevés fejtörést okoz a kutatóknak, hogy beszerezzék azokat a hiteles információkat, amelyek alapján megrajzolhatók az említett hálózatok. Svéd tudósok szerint Nyugat-Európában az átlagpolgároknak átlagosan 6-12 szexuális partnerük van az életük során, és a nők többnyire feleannyit „vallanak be”, mint a férfiak.
Végül azt a következtetést vonták le a derék svéd tudósok, hogy bárkivel bonyolódik is valaki intim kapcsolatba, jó eséllyel az illetőnek már sokkal több kapcsolata volt, mint neki, tehát nagyobb annak a kockázata, hogy elkap tőle valamilyen fertőzést – akár a HIV-vírust is. Mindez természetesen még mindig nem ad választ arra a kérdésre, hogyan lehet pontosan felrajzolni a szexuális kapcsolatok hálózatait.
Képzeljük el, amint fehérköpenyes, szemüveges, kopaszodó tudósok vaskos mappával a kezükben a szexuális életükről faggatják a járókelőket. Ha elképzeltük, el is felejthetjük a képet – a valóság ugyanis ennél érdekesebb. Az egyik legismertebb „hálózatkutató” az amerikai Kelvin Parker: a 48 éves, tagbaszakadt férfi megjárta a börtönt, manapság pedig New York étkezdéit és kétes hírű bárjait látogatja. Ismeretségeket köt, majd előbb-utóbb felteszi a kulcskérdéseket: kivel feküdtél le legutóbb? Mikor? Hol? Hogyan? Nincs tudományos fokozata, viszont képes megnyerni az emberek bizalmát, ezért az általa begyűjtött információ aranybánya a matematikusoknak. Nem véletlen, hogy a Georgia Egyetem megbízásából Tanzániában is faggatja az embereket.
Titkok és tabuk
Az ilyen és ehhez hasonló kutatások feketén-fehéren feltárják, hogy sok esetben gyanútlan, akár „ártatlan” emberek is elkaphatnak életveszélyes betegségeket. Hiszen nemcsak a legfrekventáltabb bárok látogatói fertőződnek meg, hanem, mondjuk az a nő is veszélyben van, akinek a férje titokban melegbárokat látogat.
Éppen ez a járványügyi dolgozók egyik legnagyobb dilemmája: hogyan tudják megőrizni az adatszolgáltatók anonimitását úgy, hogy közben hatékonyan tegyenek a betegségek további terjedése ellen? Ahogyan a felelőtlen szex, a nyilvánosságra került szexuális szokások is komoly kockázatokkal járnak. Nem kevés olyan hely van ugyanis a mai napig a világon, ahol nem csupán kiközösítik például a HIV-fertőzötteket, de a szimplán meleg embereket is zaklatják, diszkriminálják.
Sokáig táptalajt jelentett rasszista emberek előítéleteinek az a tény, hogy a nemi úton terjedő betegségek közel ötször gyorsabban terjednek az afroamerikaiak, mint a fehér amerikaiak között. Kiderült az ok: a heteroszexuális afroamerikaiak egyrészt szűkebb környezetből merítik a partnereiket, másrészt a hűségesebb emberek nagyobb valószínűséggel választanak népszerű, csomópontban álló partnert. Ezzel szemben a hűséges típusú fehérek inkább magukhoz hasonló, szintén kevéssé promiszkuis társat keresnek.
Négy fontos tényező
Kutatók ma azt állítják, négy, a szexuális viselkedésre vonatkozó tényezőt kell leginkább figyelembe venni egy szexhálózat – illetve a nemi úton terjedő betegségekkel kapcsolatos kockázatok – feltérképezésekor. Fontos tudni, hogy az illetőnek hány partnere volt az élete során, mennyi ideig tartottak ezek a kapcsolatok, mekkora szünet volt közöttük, és természetesen tudni kell, hány partnere volt a legutóbbi, vizsgált időszakban. Általános szabályként azt szokták mondani, hogy az Egyesült Államokban tipikusan prostituáltak és fiatal katonák állnak a HIV-vírus terjedésének csomópontjaiban.
Érdekes kutatási eredményekről számolt be néhány éve James Moody ohiói szociológiaprofesszor. Egy középiskola szexuális kapcsolatainak hálózatát vázolta fel, és maga is meglepődött az eredményen. Moody azt várta ugyanis, hogy a felnőtt hálózatokhoz hasonlóan lesz majd néhány csomópont a rendszerben, és köréjük csoportosulnak a kisebb-nagyobb alhálózatok, ám e helyett jórészt egyetlen, teljesen egyenes vonalat és sok független párt talált. Ebből azt a következtetést lehetett levonni, hogy a sok száz fiatal másfél éven keresztül hűséges volt a partneréhez – vagy esetleg konzekvensen egyikük sem mondott igazat.
I.N.
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
