Plázs hvg.hu 2016. február. 09. 16:48

Közeli részleteket is közöltek Rékasi Károly újabb műtétjéről

A család közlése szerint kielégítő állapotban van Rékasi Károly a keddi operációja után. A színészt azért műtötték meg újra a Honvédkórházban, mert a nyári balesetéből származó sérülései nem gyógyultak megfelelően – közölte az RTL Klub.

Rékasi Károly tavaly június 30-án a XXII. kerületi Háros úton motorjával beleszaladt egy balra kanyarodó autóba, majd több métert repült. A színész már július elején lábra állt, a hónap közepén kiengedték a kórházból, de hosszas rehabilitáció várt rá. Motorjáról azonban nem akart lemondani. Később az is kiderült: a június végi ütközés annyira súlyos volt, hogy újra kellett akkor éleszteni.

Idén február elején a József Attila Színház közleményt adott ki arról, hogy elmarad Rékasi Károly egyik fellépése, mert nem gyógyul megfelelően a színész tavaly nyári sérülése. Már akkor tudni lehetett, hogy ismét megműtik.

Az RTL Klub keddi közleménye szerint a színész lábában a tavalyi balesetkor úgynevezett romos törés keletkezett. A sérült csontoknál nem indult meg a csontképződés, ezért kellett újra megoperálni kedden a Honvédkórházban. A beavatkozás során ismét felnyitották a combját, a törött csontrészek közti hiányt csontforgáccsal pótolták, amely ösztönzi a csontok növekedését, mindezt fémekkel rögzítették. 

A családtól érkezett információk szerint a többórás beavatkozás jól sikerült, a színész lábadozik, állapota kielégítő, egyelőre nem terhelheti a sérült végtagot, most a fekvés és mértékkel az ülés engedélyezett számára, az állapotától függően pedig pár napon belül megkezdheti a rehabilitációt is.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.