Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A háború borzalmait már jó néhányszor filmre vitték, Clint Eastwood és Bradley Cooper azonban most erkölcsi tanmese helyett pszichológiai oldalról közelítette meg a témát. Az amerikai hadsereg leghalálosabb mesterlövésze, Chris Kyle ellentmondásos figura volt: egyesek nemzeti hősként, mások hidegvérű gyilkosként tekintettek rá - a róla készült mozifilm, ami másfél hónap alatt minden idők legtöbb pénzt termelő háborús filmjévé nőtte ki magát, nem kevésbé megosztó.
„- Rohadt egy dolog megölni valakit. Elvenni tőle mindent, amije csak van.
- Gondolom megérdemelte.”
Ez párbeszéd Clint Eastwood utolsó westernjében, az 1992-es Nincs bocsánatban hangzik el, de akár az Amerikai mesterlövészben is simán elhangozhatott volna. Ahogy a 23 évvel ezelőtti alkotásban a vadnyugat nosztalgikus bája és kegyetlen valósága között lévő ellentmondást dolgozta fel, addig friss, Oscar-jelölt, kasszarobbantó háborús filmjében a Közel-Keleten szolgáló amerikai katonák kettős megítélését (nemzeti hős vs. embertelen tömeggyilkos) zenésíti meg.
Az ötvenes évek óta Hollywoodban tevékenykedő Eastwoodnak eltartott egy ideig, amíg végre levakarta magáról a fintorgó, szótlan western-ikon imázsát – köszönhetően a kétezres évekbeli rendezői sikereinek (Titokzatos folyó, Millió dolláros bébi), egyre többen ismerik meg a filmipari polihisztor poszt-spagetti életművének sokszor méltatlanul alulértékelt darabjait. Viszont arra azért még valószínűleg ő sem számított, hogy 85 évesen éri el legnagyobb mozis sikerét: az Amerikai mesterlövész több mint 300 millió dollárt hozott csak Amerikában, ezzel az USA valaha volt legtöbbet kaszáló háborús filmje lett.
De legalább annyira Bradley Cooperé ez a film, mint amennyire Eastwoodé. A színész 2012-ben jutott hozzá az akkor még élő Chris Kyle önéletrajzi könyvének megfilmesítési jogaihoz. Kyle az amerikai hadsereg legkeményebb egységében, Navy SEAL-ként szolgált, négy turnust húzott le Irakban, és ez idő alatt 160 embert ölt meg – ezzel a valaha volt leghalálosabb mesterlövészként írta be magát a modern háborúk történelmébe. Cooper először jó barátját, David O. Russellt (Napos oldal, Amerikai botrány) kérte fel a rendezésre, majd egy darabig Steven Spielberghez volt hozzárendelve a projekt, mielőtt Clint a színre lépett.
Persze a rendezőnek nem volt idegen a téma. Az 1986-os Halálhágóban a grenadai megszállással foglalkozott, 2006-os duplájában (A dicsőség zászlaja, Levelek Ivo Dzsimáról) a második világháború egy csatájának körülményeit vizsgálta mindkét fél szempontjából, az utolsó előtti filmszerepét tartalmazó 2008-as Gran Torinóban pedig egy, a koreai háborút megjárt veterán kései személyiségfejlődését vette górcső alá – egytől egyig meggyőző minőségben.
A fent említett filmek tudatában teljesen érthetetlen, hogy miért gondolja azt bárki – legyen az texasi átlagpatrióta, republikánus államférfi vagy Eastwood-fóbiás filmkritikus –, hogy az Amerikai mesterlövész egy háborút éltető alkotás. De nézzük meg, miről is szól a film, és mi lehet a vita forrása.
Tradicionális történetmesélőhöz méltóan flashbackekből kapunk egy kis hátteret, miért lett olyan ember Chris Kyle, amilyen. Életének egyik kulcsmomentuma egy családi vacsora közben történik – édesapja ismerteti világlátását, miszerint háromfajta ember létezik: a birkák (akiket meg kell védeni), a farkasok (akik lecsapnak a védtelenekre) és a nyájra vigyázó kutyák (akik megvédik a magukfajtát). Természetesen ebben az analógiában az utolsó a követendő példa, a nagy amerikai patriotizmus egyetlen útja. Ennek megfelelően huszonéves korában jelentkezik a hadseregbe, ahol elvégzi a legkeményebb kiképzést, és csatlakozik a vízen, levegőben és földön is helyt álló Navy SEAL-csapathoz.
A szerep kedvéért magát jó 20 kilóval nehezebbé gyúró, és teljesen megérdemelten Oscar-jelölést szerző Bradley Cooper (aki sorozatban harmadik éve izgulhat egy szobrocskáért) karaktere ezután tényleg kimaxolja a hazafiságot. Miután fiatalon megházasodik, a 2001. szeptember 11-i terrortámadás hatására megbizonyosodik, hogy az életét adná a világ legnagyszerűbb nemzetéért, így hamar Irakba is küldik a közben leendő apukává érett férfit. Abba az országba, ahol nemcsak az al-Kaida nagyágyúit kell kételyek nélkül levadásznia, de mesterlövészként a tetőn meghúzva magát kell akár nők és gyerekek életéről döntenie.
Igazából megvan minden ebben a történetben, amiből egy teljesen közepes, semmitmondó, futószalag-háborús filmet lehetett volna készíteni, Clint Eastwood azonban kisujjból olyan feszültséget teremt az egyes jelenetekben, amit már a film első előzetesében is tapasztalhattunk. Persze ismerjük Eastwoodot, híresen laza a forgatásainak struktúrája, ami miatt lényegesen rövidebb idő alatt készül el filmjeivel – ennek a léhaságnak itt is látjuk a nyomát: a valódi csecsemő lebetegedése miatt használt ultragáz játékbaba például könnyen kizökkentheti a nézőt a jelenet ritmusából.
A rendező a nagy csatajelenetek helyett a jellemfejlődésre, a háború pszichológiai hatására koncentrál, így gyakorlatilag teljesen előtérbe helyezi főhősünket – ez pedig talán többet használ, mint árt a filmnek. Egyesek ugyan nehezményezhetik, hogy így szinte teljesen elhanyagoltnak, lebutítottnak tűnik minden más karakter, ugyanakkor itt mégis csak Kyle tortúráján van a hangsúly, na meg ennek fényében Bradley Cooper játékán.
Ha már szóba hoztam a karakterek lebutítását, ejtsünk néhány szót a film egyik legtöbbet hangoztatott kritikájáról, az ellenség démonizálásáról. Rengeteg olyan film készült már az idők során, ami szépen árnyalta a fekete-fehér, jó és rossz által meghatározott világot. Hogy mást ne mondjunk, Clint Eastwood is ezt tette a Nincs bocsánatban vagy a Gran Torinóban, majd egészen odáig ment, hogy egyetlen csatát mindkét fél oldaláról külön filmben mutatott be – ez volt ugye A dicsőség zászlaja és a Levelek Ivo Dzsimáról.
Az Amerikai mesterlövész nem erről szól. Ez most itt arról szól, hogy van ez az erkölcsileg kétes dolgokat művelő ember, aki életében többször elmondta, hogy imádja a háborút, imádja kinyírni a ellenséget, és ezért Amerikában nemzeti hősként ünneplik. Eastwood és Cooper pedig hűen próbálta ábrázolni mindazt, amit Chris Kyle a könyvében leírt: a karakterek pont azért másodlagosak a filmben, mert Kyle életében is azok voltak. Háborúmániájának növekvésével egyre jobban elvesztette a kapcsolatot az őt körülvevő emberekkel, hogy valami sokkal nagyobb eszményre, az Egyesült Államok, a haza védelmére tegye fel az életét. És ez a mániákus patriotizmus a film alapjául szolgáló könyvben is tisztán látható, íme, néhány idézet:
„Vad, megvetendő gonosz lények. Ilyenekkel harcolunk Irakban. Ezért is nevezik sokan - én is - az ellenséget vadembereknek. Nincs más szó rájuk”. „Csak azt kívánom, bárcsak még többet megölhettem volna. Nem is a dicsőség miatt, hanem mert hiszem, hogy a világ jobb a vademberek nélkül, akik amerikai életekre törtek”. „Azon gondolkodtam, mit éreznék, ha embert kellene ölnöm? Most már tudom. Nem nagy ügy”.
Szörnyen hangzik, igaz? A film mégsem mély megvetéssel nyúl Chris Kyle karaktere felé. Hogy miért nem? Mert bármilyen borzasztó, nem ő volt az egyetlen, aki így látta a világot, és nem lenne szép dolog kikiáltani bűnbaknak és rákenni a több millió háborúban szolgáló katona összes bűnét. Eastwoodék sokkal hatásosabb utat választottak: bemutatták a háború könyörtelen mozzanatait, az emberölés addiktív mivoltát, és egyszerűen azt, hogy mi történik egy „jó hazafival”, aki egy idő után jobban vágyik a csatatérre, mint haza a családjához.
„A legnagyobb háborúellenes állásfoglalás, amit egy film tehet, az az, hogy megmutatja, hogy mit tesz a háború azok családjával és azokkal, akiknek vissza kell térniük a civil életbe, mint ahogy Chris Kyle-nak” – mondta a rendező a film kritikáira reagálva. Ebből a mondatból pedig egyértelműen kiderül, hogy itt most tényleg nem az ellenségen van a hangsúly (olyan típusú filmből annyi van már), a háborút nem a megszálltak, hanem a megszállók felől közelíti meg. Nem szocio, hanem pszicho.
Propagandát kiáltani nettó hülyeség, hiszen akinek ezután a film után kedve támad csatlakozni a hadsereghez, azzal valami alapból nincs rendben.
Sokan megkérdőjelezik a Kyle könyvében leírt események valódiságát is. Hiszen a mesterlövész végig meggyőződéssel ír arról, hogy minden elvett élet a haza védelmében történt, hogy Isten előtt sincs elszámolnivalója a 160 áldozat egyike miatt sem. Valójában azonban – a film szempontjából – mindegy is, hogy amit ír, igaz vagy sem. A lényeg, hogy ő ezeket hitte magáról, a saját valóságában ezeket élte meg. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy egy ilyen világlátású emberről filmet lehessen csinálni, méghozzá erőset.
Az Amerikai mesterlövész február 19-től látható a magyar mozikban, az InterCom forgalmazásában.
