Plázs Lukács Andrea 2014. november. 20. 15:45

Nem fog fájni - Dr. Tóth jobb, mint vártuk

A Dr. Tóth sokkal jobb, mint amilyen ijesztőnek tűnt a refluxos reklámból. Az RTL Klub dokis műsora hasznos tanácsokkal látja el a nézőket hétköznap délutánonként, és hál'istennek - egyelőre - mentes minden hamiskás promóciótól.

„A pisi a probléma” – mintha a háziorvos rendelésén lennénk, csak épp nem kellett végigülni az SZTK várójában a sort rideg csempék között. Dr. Tóth Tamás műsorát hetekkel a premier előtt már agyba-főbe reklámozták, a bejátszásban pedig több mint ijesztőnek tűnt az új délutáni matiné: vékonybélcsúszda, refluxmóka, sipítozó asszonyok, Magenheim Ádám és Udo Brinkmann keresztezésének szögletes humorával keretezve.

RTL klub / Kovács Tamás

A hétfőn debütáló doki-show ehhez képest kellemes csalódás, csak a művin összekacsintó és minden mondaton egymásra kacagó közönség hibádzik a tapsszünetekben. A formátum több szempontból is hasznos. A műsorban általános egészségügyi problémák kerülnek terítékre, anélkül, hogy hipochondriát idéznének elő. Az alvászavar okozói között például a cukorbetegség – pontos tünetismertetéssel, mint például a problémás pisi, azaz a megváltozott szagú vizelet - illetve a depresszió is szerepel, és ami még sokkal fontosabb: nem pirulát írnak fel a kezelésére, hanem például behívnak egy jógaoktatót, aki egy egyszerű légző gyakorlattal segít a népen.

Az egészséges étkezésre és súlycsökkenésre sem Norbi Update-et ír fel Dr. Tóth és - ezeddig - nem is promótál csodadiétákat, hanem a legjobban működő módszerről, a kiegyensúlyozott étkezésről beszél, méghozzá konyhanyelven. A gyorsan feszívódó és lassan felszívódó szénhidrátok működését azon a bizonyos vékonybélcsúszdán magyarázza el, és nem csak elméletezik, hanem azt is bemutatja, mit kellene a káros ételek helyett enni.

RTL Klub

A közönség fontos szerepet játszik a műsorban, de még egy kicsit döcög. A színpadra hívott "páciensekről" lerí, hogy betanított munkások, vagy csodaszép hostessek, akiknek szájába adtak valami mindenki által ismert nyűgöt. Dr. Tóth viszont egyre flottabbul vezeti a műsort, de az RTL Klub nem is az SZTK-ban tartotta a castingot, az orvosnak van már némi médiatapasztalata. Régebb óta dolgozik a csatornának, több magazinműsorhoz is felkérték szakértőként, sőt, az X-Faktor versenyzőinek is ad tanácsokat.

Oz, a nagy varázsló

A Dr. Tóth a The Doctor Oz Show magyar változata. Az amerikai műsor már az ötödik évadnál tart. A török származású amerikai Mehmed Ozt a New York Times az év legjobb orvosai között sorolta fel, és 2009 óta futó műsorával öt Emmy-díjat is kapott, 2008-ban pedig a Time magazin 44. helyre sorolta a legbefolyásosabb embereinek listáján. Oz azonban műsorával többször is kihúzta a gyufát. 2011-ben például az USA Élelmiszer- és Gyógyszeripari Hivatal vette elő, mert a show-ban független labóratóriumi teszten bizonyította, hogy több almalé a határértéken túl tartalmaz arzént. A hatóság - mely megállapítja a határértéket - azonban megcáfolta a teszteredményeket, és kifogásolta, hogy a teszt során nem különböztették meg az inorganikus arzént, a karcinogént és az organikus arzént, utóbbi ugyanis nem káros az emberi szervezetre.

AFP / Fox-TV / The Kobal Collection

Dr. Oz vállalja, hogy hisz a homeopátiában és más alternatív medicínában, ezért már évek óta odaítélik neki az úgy nevezett Pigasus Awardot, amit parapszichológiai, paranormális és orvosi csalások negatív díjaként oszt a James Randi Alapítvány. A díj egy repülő malacot ábrázol, és arra utal, hogy valami annyira kétséges, hogy csak akkor működhet, ha a disznók szárnyra kapnak. Oz 2009-ben kapta meg először a reiki, majd 2010-ben is a hittel gyógyítás és a szellemekkel való kommunikáció népszerűsítése miatt. 2012-ben pedig díjat sarlatánsága, paranormális eszméi és műtudományossága miatt érdemelte ki. Emellet Oz-t is idegesítik a szélhámosok, népszerűsége révén ugyanis számos terméket próbálnak eladni a nevével, 2013-ban ezért megalapította az OzWatch nevű szervezetet, ahova már több mint 35 ezer e-mail bejelentés érkezett, hogy valaki az ő farvizén próbálja eladni csodaszerét.

Dr. Oznak is voltak visszás ügyei, a műsorában ugyanis olyan szereket is promotált, amelyeknek nincsen orvosilag bizonyított hatása, így például a mostanában a fogyasztásra alkalmasnak kikiáltott zöld kávét magasztalta, amiről azonban kiderült, hogy kamu.

A minden hétköznap délután futó műsor első adását információink szerint 600 ezren nézték meg, a 18 és 49 éves korban vizsgált közösségarány aznap 22,9 százalék volt, azóta azonban esett az arány, a szerdainál már csak 18,4 százaléknál állt az SHR (az arányszám azt jelzi, hogy az éppen televíziózó nézők mekkora része nézi a vizsgált műsort).

RTL Klub

Dr. Tóth előtt még szabad a pálya, a SOTE-n végzet, 44 éves orvos a tévés karrier előtt a gyógyszeriparban dolgozott, majd az elhízás kezelésére specializálódott területen tevékenykedett több mint tíz évig. Az egyik interjújából pedig kiderül, hogy az egészséges és sportos életmód szószólója. Ezzel előrébb van, mint a török televízió dokija, aki minap kétszeres szívinfarktust szenvedett el élő adásban, miközben a gyermekkori lúdtalpról beszélt.

Dr. Tóth-tal ez nem történhet meg, Oz mintájára maga is követi az egészségügyi tanácsokat, a műsorban például aktívan részt vesz a gyógyító módszerek tesztjén. A szerdai jógalégző gyakorlatoknál példamutatóan követte az instrukciókat, az egész hóbelevanccal együtt. A műsorstruktúrában a kérdezz-felelek rész kissé hanyag, az egyik néző kérdésére, hogy jó-e a citrom a herpeszre, ugyanis csak annyi volt a válasz, hogy nem. Azt viszont nem tudtuk meg, hogy mi igen: a fogkrém? A műsor zárószáma, a kvíz viszont kifejezetten hasznos: olyan hétköznapi tévhiteket oszlat el, amit még nagyanyáink plántáltak belénk.

A show mivel délután 5-kor kezdődik leginkább vidékieknek lesz alternatíva, az M1-en hasonló időben futó Ridikülre, Budapesten ugyanis kevesen érnek haza este hat előtt a munkahelyükről. Az is kérdéses, hogy a nézők összetételében mekkora  férfiak aránya, feltehetőleg annyi hímnemű követi a műsort, amennyit odaültettek a közönségbe - nem annyira spontán -  kacarászni.

Kövesse a hvg.hu Élet+Stílus rovatát a Facebookon is!