Nagyon várják a turistákat, megszűnik a rendkívüli állapot Thaiföldön
Kedd éjféltől megszünteti a thaiföldi kormány a Bangkokban és környékén közel két hónapja érvényben lévő rendkívüli állapotot. A külügyminiszter a biztonsági helyzet javulásával magyarázta a lépést, amelytől a turizmus élénkülését is várják.
A thai hatóságok januárban azért döntöttek a rendkívüli állapot bevezetése mellett, mert a kormányellenes tüntetők akkor már napok óta blokád alatt tartották a főváros egyes részeit. A novemberben kezdődött tömegtüntetésekben 23-an vesztették életüket, és több mint hétszázan megsebesültek. A demonstrálók célja a szerintük korrupt kormánynak a hatalomból való eltávolítása volt.
A megmozdulások nyomán február 2-ra Jinglak Sinavatra miniszterelnök előre hozott választásokat írt ki, amelyeket azonban az ellenzék elutasított, ennek szellemében akadályozta a jelöltek regisztrációját, és számos szavazóhelyiséget blokád alá helyezett. A voksolás törvényességéről szerdán dönt a legfelsőbb bíróság.
A tüntetések igazából csak az utóbbi hetekben hagytak alább, azt követően, hogy február 23-án a demonstrációkon öten meghaltak robbantásokban. A tiltakozók azóta a fővárosban már csak egyetlen helyszínen, egy parkban táboroznak.
A kabinet közölte, hogy szerdától a rendkívüli állapot helyett a biztonsági erőknek sokkal korlátozottabb jogköröket biztosító belső biztonsági jogszabály lesz érvényben előreláthatólag április 30-ig.