A párizsi metró lezárt állomásainak átértelmezésére készített saját látványtervet Nathalie Kosciusko-Morizet. A polgármesterjelölt a 75 éve lezárt párizsi állomásokon uszodát, színházat, éttermet létesítene.
A Prométeusz című filmjének forgatásához Ridley Scott a párizsi Metro St. Martin használaton kívüli állomását bérelte ki. De a hat párizsi földalatti állomás funkcionált már kiállítótérként is, sőt a RATP – a párizsi BKV – a szerelvényeinek teszteléséhez is alkalmazza a szellemvasutat, azaz azokat a stációkat, melyeket a "Metropolitain" 1906-os építése óta valamilyen okból kifolyólag lezártak. Valamelyiket azért, mert alig tévedt oda utas, valamelyik pedig eleve alkalmatlannak bizonyult, és már kijáratot sem fúrtak hozzá az utcafelszínre.
A közelgő választások viszont megihlették az egyik ambíciózus politikust. Nathalie Kosciusko-Morizet, aki Sarkozy idején környezetvédelmi miniszter volt, majd 2013-ben azért mondott le longjumeau-i polgármesteri pozíciójáról, hogy Párizst meghódítsa. A márciusi párizsi választásokon induló Kosciusko-Morizet az első nő lenne a francia főváros élén, és hogy van tehetsége a városvezetéshez, azt most kreativitásával próbálja bizonyítani.
Az ő látványterve szerint az 1936-ban lezárt Arsenal állomáson például egy uszoda létesülhetne. De minap nyilvánosságra került tervek alapján lehetne még színház, klub, étterem is az elhagyatott földalatti helyeken. Az építész-politikus álmodozásához csatlakozott még két építészkolléga: Manal Rachdi és Nicolas Laisné.
A többi látványtervet nézze meg itt.