Plázs hvg.hu 2013. december. 18. 11:41

Ilyen lesz az olcsó űrutazás?

A költségek minimalizálása érdekében 2020-tól repülőgépről lőné ki önjelölt asztronautáit egy űrturizmussal foglalkozó európai cégcsoport - írja a Telegraph.

Swiss Space Systems cégcsoport szeretné nagyobb tömegek számára elérhetővé tenni az űrutazást: új, Kanári-szigetek bázisú űrprogramjuk keretein belül egy Airbus A300 típusú repülőgépre erősített űrsiklóval juttatnák stratoszférán kívülre a kíváncsi turistákat. A hat fő befogadására képes űrjármű közel tíz kilométeres repülési magasságban szakadna el az anyagéptől, mely a tervek szerint menetrendszerinti járatként közlekedne. A projekt legfőbb reformja, hogy mind a repülőgép, mind az űrsikló hagyományos üzemanyagot éget, így az üzemeltetési költségek az eddig megszokott átlag töredékét teszik csak ki.

NASA

Bár konkrét árakkal még nem állt elő cégcsoport, az már biztos, hogy a programnak a homokos tengerpartjáról és éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült Gran Canaria szigete ad majd otthont. Az űrsikló tesztelése a tervek szerint 2017-ben veszi kezdetét, az első útra pedig 2020-ban kerülhet sor.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.