2013. november. 19. 17:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 19. 17:44 Plázs

Sorban betegedtek meg a gyerekek Medinán, bezárták az óvodát

Összesen tizenketten betegedtek meg feltehetően vírusos eredetű hasmenés miatt Medinán, ahol emiatt hétfőn bezárták a helyi óvodát. Négy gyermek kórházba került.

Összesen kilenc óvodás és három általános iskolás gyermek fertőződött meg. Hánytak, hasmenésük volt, néhányan belázasodtak.

Az óvoda vezetője saját hatáskörben zárta be intézményt.

A népegészségügyi szerv járványügyi vizsgálatot folytat, és azt kérte, hogy végezzenek az óvodában fertőtlenítő nagytakarítást, illetve helyezzenek ki kézfertőtlenítő szert – mondta Németh Lídia Tolna megyei tiszti főorvos.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.