2013. október. 08. 08:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 08. 08:22 Plázs

Szalmonellás csirkehústól betegedtek meg százak Amerikában

Több száz ember betegedett meg az Egyesült Államok tizennyolc szövetségi államában szalmonellával fertőzött csirkehús miatt – jelentette hétfőn az amerikai élelmiszerbiztonsági hivatal.

Az egészségügyi hatóságok szerint eddig 278-an betegedtek meg, a fertőzött baromfihús a Foster Farm vállalat kaliforniai telepeiről származik. A cégnek Washington, Oregon és Alabama államban is vannak telepei. A hivatalos jelentés szerint a járvány továbbra is terjed.

A Foster Farm bejelentette: együttműködik a hatóságokkal a fertőzés következményeinek felszámolása érdekében, jelezte ugyanakkor, hogy egyelőre nem tervezi termékeinek tömeges visszavonását.

A szalmonellák olyan mikroorganizmusok, amelyek számos faj emésztő rendszerében megtalálhatóak. A környezetben, gazdaszervezetükön kívül is életképesek, sőt szaporodhatnak is. A szalmonellás fertőzések baromfi állományokban emberi megbetegedéseket is okozhatnak. A leggyakoribb tünetek a hasmenés, gyomorgörcs, hányinger, hányás, hidegrázás, fejfájás és láz.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.