Csomagoljam? - bemutatják az első magyar dobozgyár kincseit
Az első magyar dobozgyár relikviáit mutatják be azon a kamara-kiállításon, amely a Design Hét részeként péntektől látható a Kiscelli Múzeum - Fővárosi Képtárban Budapesten.
A papírcsomagolás magyarországi történetét bemutató, Csomagoljam? című időszaki kiállítás zárónapján egy minitárlaton nézhetik meg az érdeklődők a Mészáros utcában egykoron működő Dávid Károly és Fia dobozáru- és faanyaglemez gyár relikviáit, köztük eredeti reklámlapokat, iparigazolványokat, számlákat – mondta B. Nagy Anikó kurátor.
A tárlaton látható lesz az első magyar dobozgyár régi körkés köszörűje, valamint német és francia katalógusok és archív fotográfiák. Körülbelül húsz-harminc tárgy maradt fenn a dobozgyár történetéről, ezeket a gyár jogutódja, a CLB Packaging őrzi és gondozza – mondta még a kurátor.
A kiállítás ötletével az ügyvezető igazgató, Erdősi István kereste meg a múzeumot, miután látta a papírcsomagolás történetét bemutató tárlatot.
Dávid Károly 1873-ban alapította a gyárat. Az első telephely Óbudán volt, majd 1895-ben a gyáros megvásárolta az I. kerületben a Mészáros utcai telkeket, ahol a gyár az 1960-as évekig működött, az államosítás után Budai Dobozgyár néven. A gyár helyén jelenleg a Zsolt udvar épületei állnak.
Az első magyar dobozgyár történetét bemutató tárlat október 6-ig tart nyitva.