2013. augusztus. 06. 20:14 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 06. 20:14 Plázs

Félsiker a szlovéniai dohánystop

Szlovéniában csökkent ugyan a dohányzók száma, amióta hat éve betiltották a dohányzást a nyilvános zárt helyeken és munkahelyeken, de a törvény bevezetése után két évvel ismét egyre többen cigarettáznak – derült ki a szlovén közegészségügyi intézet adataiból.

A szlovén közegészségügyi intézet kutatása szerint a jogszabály, valamint a dohánytermékekre kivetett adó miatt 2007-ben 29,3 százalékról 24 százalékra csökkent a dohányzók aránya a 15 és 64 év közötti korosztály körében.

2008 után azonban a dohányzók száma ismét nőtt, bár a teljes népesség körében arányuk még mindig alacsonyabb, mint korábban.

Szlovéniában majdnem minden negyedik felnőtt cigarettázik. 2008 óta növekszik a dohányzás a nők és a fiatal lányok körében, míg a dohányzó fiúk és férfiak aránya az össznépességen belül változatlan. Az iskoláskorú fiatalok körében végzett legfrissebb kutatásból kiderül, hogy a 15 éves korúak egyötöde legalább hetente egyszer rágyújt.

A valamivel több mint kétmillió lakosú országban a dohányzás miatt évente csaknem 3600 ember hal meg, közülük kilencszázan 60 évesnél fiatalabb korban.

A szakemberek ezért további intézkedéseket sürgetnek a dohánytermékek fogyasztásának visszaszorítására: magasabb árakat, a különböző márkájú cigaretták ára közötti különbség csökkentését, a dohánytermékek reklámozásának teljes betiltást.

Kevésbé vonzó termékeket, nagyszabású dohányzásellenes kampányokat szorgalmaznak. Továbbá úgy vélik, hogy fokozni kellene a dohányzást megelőző programokat az iskolákban és az egészségügyi intézményekben.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.