2013. június. 27. 08:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 27. 09:16 Plázs

"Nekünk nem a pénz a fontos" – Sarka Kata kegyes hangulatba került

Ha nyilvánosan bocsánatot kér és visszavonja vádjait Kocsis Korinna, A szépségkirálynő című műsor harmadik helyezettje, megúszhatja a pert, és valószínűleg még kártérítést sem kell fizetnie – írja a Blikk.

"Nekünk nem a pénz vagy a per fontos, hanem hogy kiderüljön az igazság. Ezért ha Korinna nyilvánosan bocsánatot kér, és elmondja, hogy tisztességesen bántunk vele, és szó sincs semmilyen csalásról, akkor eltekintünk a pertől. Nekünk az számít, hogy tisztázódjon az ügy" – mondta a Blikknek Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. ügyvezetője, aki kedden feloldotta Korinnát a hallgatás alól, vagyis most már hivatalosan sem minősül szerződésszegésnek, ha a lány elmondja a konkrét vádjait.

Mint ismeretes, A szépségkirálynő szépségverseny fináléjában a közönségdíjat is megnyert Kocsis Korinna – miután kihirdették, hogy ő lett a harmadik helyezett – közölte, hogy nem tart igényt a Miss Intercontinental címre, és azt felajánlja a negyedik helyezettnek. A 22 éves kozmetikusmodell Facebook-oldalán pár perccel később már meg is jelent egy hosszabb nyilatkozat, amelyben leírta, hogy döntésének fő oka az volt, hogy napokkal korábban pontosan tudta, hogy csak a dobogó harmadik fokára állhat majd. Kijelentése lavinát indított el, vasárnap már egy másik döntős, Vígh Diána is csalást kiáltott.

Dr. Berényi András, A szépségkirálynő jogi szakértője a lapnak azt nyilatkozta: Kocsis Korinnát hivatalosan, levélben is tájékoztatták a tilalom alóli felmentésről, és arról, hogy megkezdték a peres eljárás előkészületeit. Ez azt jelenti, hogy mielőtt bírósághoz fordulnának, első körben felmérik, hogy milyen károkat okozott a versenyző.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.