2013. június. 17. 18:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 17. 18:40 Plázs

ÁNTSZ: ismét forralás nélkül fogyasztható a csapvíz

Elvégezték az ivóvíz-hálózat fertőtlenítését, így ismét forralás nélkül fogyasztható a csapvíz azokon a településeken, ahol korábban korlátozást rendeltek el, azaz Dömösön, Pilismaróton és Dobogókőn - közölte az ÁNTSZ.

A Dunán levonuló rendkívüli árhullám miatt bevezetett biztonsági intézkedést hétfőn 15 órától oldották fel. Az árvíz utáni helyzet folyamatos javulását jelzi az is, hogy a Dunakanyarban, illetve Kisoroszi térségében visszaállt a háziorvosi ellátás szokásos rendje, a rendkívüli helyzet miatti átszervezésekre már nincs szükség - olvasható az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat közleményében.

A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. arról tájékoztatta az egészségügyi hatóságot, hogy a június 15-én és 16-án vett vízminták a vizsgálat eredményei alapján már nem indokolják a korlátozás fenntartását. A budapesti kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve június 17-én vett hatósági vízmintát, a biológiai vizsgálat során a hatóság sem talált kifogásolnivalót.

Az érintett Pest, illetve Komárom-Esztergom megyei településeken – elővigyázatosságból – még június 7-én rendeltek el korlátozást, arra kérve a lakosságot, hogy a vezetékes ivóvízből csak forralás után igyanak, mert az csak úgy alkalmas közvetlen emberi fogyasztásra. Az elmúlt napokban zacskós vízzel is segítették az ellátást, ezt a helyi vízszolgáltató biztosította.

A rendelkezésre álló vízvizsgálati eredmények szerint a fővárosban továbbra sem észlelhető minőség romlás a hálózati ivóvízben. Biztonsági okokból azonban a vízhez adagolt klór mennyiségét továbbra is a korábban megnövelt szinten tartják. Akik a csapvizet emiatt kellemetlen szagúnak érzik, forralással a jelenséget megszüntethetik.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.