Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hol született a Mátyás-templom? Milyen a magyar piramis? Mitől spiccesek a búvárok? Rendhagyó történelemóra – a főváros föld alatti titkait bemutató sorozatunk első része – a kőbányai tárnák sötétjében.
IV. Bélától Ferenc Józsefig egy Kheopsz piramisnyi kő került a felszínre Kőbányán. A fáraó munkásaihoz képest lassú a magyar tempó, és semmi hasznunk sincs a hátrahagyott bányajáratokból. A 32 km-es ismert föld alatti pincerendszerből hét kilométer a X. kerületi önkormányzat vagyonkezelője tulajdonában van, de nem profitálnak a történelmi értékű területből. A sörgyártásról elhíresült vájatokban a második világháborúban Messerschmitt repülőgépeket építettek, a szocializmusban pedig az ország gyógyszerkészletének tartalékait tárolták.
Teljesen üres vágatokban járunk. Néhol tíz méter magasan van a plafon, a szélesség is 4-10 méter közötti, a falak meszelt fehérek. Csepeg a víz a nyakunkba a szellőzőkből. Fésűsen vájt oldalirányú vágatok sejlenek a távolban; Nagy Imre, a vagyonkezelő munkatársa szakaszonként kapcsolja fel a világítást, mögötte vaksötét és hosszúra nyúlt hangok.
Százötven évvel ezelőtt itt gyenge petróleumfényben dolgoztak az emberek, a sörgyári munkások a tükörfényes homokkő padlóra terítették szét arasznyi rétegben a beáztatott árpát, ami két hétig pihent a sötétben és a vízben. Ma csak akkor jár erre ember, ha ritka alkalmakkor a kerület szervez nyilvános bejárást, vagy ha uszonya van: magyar és külföldi búvárok körében népszerű a kőbányai barlangrendszer víz alatt lévő zónája, a bányakutak, melyeket merülési gyakorlati terepnek használnak.
Trendi Kőbánya
Anno, az 1800-as évek közepén még sikk volt kikocsikázni ide. Ha a pesti polgár megkívánt egy kis hűsítő kőbányait, mindenki tudta, hogy borozgatni indul. Szó sem volt még a sörről. A területen szőlőművelés volt, sok kis pince, kerthelyiségek, borozók és kerti lakok álltak az Óhegyen. A bányákból kikerülő mészkő pedig a fejlődő Pest Budának szolgált akkoriban, különösen az 1838-as nagy pesti árvíz után növekedett meg a kitermelés. A valamikori Pannon-tenger borította tájon a rétegesen lerakódott miocén korabeli szarmata mészkő könnyen vágható volt. Ökrös szekerekkel szállították a megfelelő nagyságúra fűrészelt tömböket többnyire a Fehér úton, amely talán a szállongó mészkőporról kapta a nevét.
Kőbánya köveiből épült az Alagút homlokfala, a Lánchíd víz feletti pillérei, a Margit híd, a Mátyás-templom, a Halászbástya, a Citadella, az Opera, az Egyetemi Könyvtár, a Tudományos Akadémia, és az Andrássy út számos palotája. A kőbánya legkorábbi emlékei is kézzelfoghatóak: az 1241-es tatárjárás után IV. Béla adományozta a városnak a mészkődombot, és a mai Kiskörút helyén volt középkori városfalat is ebből a bányából kitermelt kövekből rakták. Olyan intenzív volt a bányászat, hogy helyenként veszélyessé vált a rendszer, többször be is omlott, ezért 1890-ben hatóságilag tiltották meg a további csákányozást.
Borra sör
A borozgatós idilli képbe egy apró lény rondított bele: a századforduló végére az Európa szerte pusztító szőlőgyökértetű, a filoxéra irtotta ki a növényeket. Ezért fogtak inkább sörgyártásba a helyiek és a zászlóbontó osztrákok – tudtuk meg a nyirkos, nyolcfokos pincében a sétavezető Nagy Imrétől, aki egykor a Kőbányai Sörgyár építési, karbantartási osztályvezetője volt.
Dreher Antal 1862-ben vásárolt meg egy kis sörgyárat a boros többségű területen, mert felismerte, hogy a „természetes hűtőház” kiváló környezet a maláta előállításához, és a sör tárolásához. A családnak ez volt a negyedik sörgyára, de az első magyarországi. A korában sörkirályként emlegetett úr fejlesztette ki az úgynevezett lagerbier technológiát, a vállalat a későbbi 50-60 évben Magyarország legnagyobb sörgyártójává vált.
A serkészítés sok helyi lakosnak adott munkát, kolóniák jöttek létre a környéken, akik mind a pincékben forgatták az árpát, főzték a malátát. Ez utóbbi a beáztatott árpa csíráitól, gyökereitől megtisztított, szárított formája. Külsejében semmit sem különbözik az árpától, de a szemekben különféle enzimes folyamatok során cukor képződik a keményítőből, ebből lesz később az alkohol. Az alaplevet komlóval főzik, lehűtik, és élesztő hozzáadásával készül el a sör a hideg pincében. A folyamat nagy vízigényű, 1 liter sör előállításához 6-10 liter víz szükséges. A termelési időszak csúcsán egy kisváros vízfogyasztásával volt egyenlő a sörgyári, ezért is fúrtak 23 kutat. Akkoriban 200 méter mélyről nyerték a karsztvizet, ma ez a vízszint körülbelül a 150 évvel ezelőtti 1-2 méter mélységre töltődött vissza.
Kihasznált terek
Az első világháború után egyhetedére esett vissza az eladható sör mennyisége, ezért konyak és egyéb szeszes italok gyártásába fogtak a sörösök, de volt itt tej-, csokoládé-, jég-, és szikvízgyár is. A történelem tovább nehezítette a boldogulást az 1928–33-as gazdasági válsággal, ezért a gyárosok összefogtak és konszerneket alakítottak. A folyamat vége az lett, hogy jóformán csak a Dréher sörgyár adott munkát a helyieknek, akik később kénytelenek voltak munkaidőn túl is a bányában tengődni.
A második világháborús haditechnikának megfelelően a hely bombabiztosnak számított, ide rejtőzködött a lakosság, de a németek hamar rájöttek, hogy nekik is jól jön egy kis bújócska. Miután az angol és amerikai légierő az utánpótlási vonalaikat ismerte és bombázta, ide telepítették át 1944 augusztusában a Csepeli Autógyárat. 1944 novemberéig összesen 128 Messerschmitt repülőgép darabjai készültek a bányában, ezeket szállították át Tökölre, és az összeszerelés és berepülés után mehettek a háborúba.
Az 1948-as államosítással az egykori nagyvállalatokból lett az egy, Kőbányai Sörgyár. A 30 km-es földalatti tér a rendszerváltás előtt hűtőház funkciót is ellátott, élelmiszer tárolására használták, és itt őrizték az ország gyógyszerkészletének tartalékait. A szállítás korai formáit – lovaskocsi, ökörfogat – felváltották a targoncák és pótkocsis teherautók. 2004 óta, amikor az önkormányzat tulajdonába került ez a 7 km-es szakasz, csak a búvárok hajtanak be autóikkal a kútaknákig.
Az önkormányzat az üzemben kulturális centrumot, az alsóbb területeken pedig lakóparkot szeretne kialakítani – írja a vagyonkezelő honlapján. S kiderül, hogy bár a tervek szerint pár épületet elbontanának, a teljes együttes már csak azért sem kerülhet bontócsákány alá, mert néhány üzemcsarnok homlokzata műemléki védettséget élvez. Így aztán még az is előfordulhat, hogy egyszer megvalósul a tizenöt év előtti álom, és a nagyközönség barlangvasúton csalinkázhat a mozi és a tekepálya között, hogy aztán beüljön egy jó hideg sörre.
