Plázs hvg.hu 2013. május. 16. 16:49

Borkultúra központ nyílt Tokaj-Hegyalján

Új típusú borturisztikai kezdeményezéssel fogná össze a tokaj-hegyaljai kézműves borászatokat a Tarcalon májusban megnyílt Basilicus Borkultúra Központ, amelynek célja a térségben jelenleg hiányzó, tradícionális borkóstolásra épülő komplex programkínálat létrehozása, illetve annak elérése, hogy az ide látogatók hosszabb időt töltsenek el a régióban, visszajárjanak.

A központ, amelynek első üteme 130 milliós magánberuházással épült fel és ehhez 49 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el, többféle szolgáltatáscsomagot kínál az ide érkezőknek: a néhány órástól a több napos időtartamig terjedő túrákon a borismereti előadások, dűlőbejárások mellett a résztvevőknek a régió ismert borászai mutatják be boraikat a kóstolókon.

Jól csengő nevek csatlakoztak eddig az együttműködéshez, a kisebb pincészetek között a Bodó házaspár által vezetett Bott Pince, a francia születésű Berecz Stephanie által irányított Kikelet Pince vagy a Dorogi Testvérek kézműves borokról ismert pincészete, de a nagyobbak közül megtalálható közöttük például a 100 hektáros területet művelő Gróf Degenfeld szőlőbirtok is. A partneri hálózatba éttermek és szálláshelyek is bekapcsolódnának.

A Tokaj-Hegyaljára érkező vendégek fogadásában a résztvevő partnerek üzleti alapon működnek együtt a borkultúra központ közös megjelenést és marketingtámogatást nyújtó ernyője alatt.

Ez jelenti az újdonságot, hiszen bár korábban is együtt dolgozott például egy-egy pincészet, étterem és szálláshely, az gyakran csak alkalmi, ad hoc összefogás lehetett – mondta a központ működtetője, illetve a hozzá kapcsolódó, 10 hektáron működő Basilicus Szőlőbirtok társtulajdonosa, Basa Richárd, aki szerint más borvidékeken sem működik még ilyen együttműködés.

A helyi szolgáltatók és pincészetek közös megjelenésével egyszerűbbé válhat a látogatók számára a tokaj-hegyaljai kirándulás megszervezése, az első jelek pedig biztatóak, Basa szerint a naptáruk kezd megtelni.

A cél szerinte az, hogy az aránylag nagy területen elhelyezkedő és új turisztikai attrakciókkal nem rendelkező Tokaj-Hegyalján is koncentráltan érhessék el az ide látogatók a borturisztikai szolgáltatásokat. Ez máshol – például a villányi borvidéken – már csak a földrajzi elhelyezkedés miatt is könnyebben megvalósulhatott. Most Tokaj-Hegyalján is javítanák a helyi vállalkozók összefogásán alapuló térségi együttműködést.

Az összefogás további lehetőségeket is kínál a partnereknek – ezekről, illetve az üzleti modell egyes részleteiről Basa szerint még egyeztetnek a résztvevők. A borkultúra központ például közös portfóliót is kialakítana az együttműködő pincészetek boraiból, amelyet az ország más területein is értékesítenének, ezzel megalapozva a lehetséges közös kereskedelmi tevékenységet. De nem tervezik a bortermelőket gyakran árprésbe szorító áruházláncoknál való megjelenést.

Basa Richárd – aki korábban egy IT-multi magyarországi vezetője volt és jelenleg egy szoftverekkel foglalkozó startup vállalkozás felfuttatásán is dolgozik –, azt mondta, hosszú távra terveznek Tokaj-Hegyalján és egyelőre nem is a leendő megtérülés a legfontosabb szempont számukra. Ezt a helyi borászokra is jellemző, jó értelemben vett megszállottsággal magyarázta.

A Basilicus Szőlőbirtok területét – ahol a másik társtulajdonos, a korábban a Tokaj Hétszőlőnél dolgozó Kanczler András borász vezetésével saját borokat is készítenek – egyelőre nem tervezik bővíteni, de hosszabb távon egy minden igényt kielégítő szálláshely és a bemutató borászati részleg kiépítése is szerepel a borkultúra központban terveiben.

A több százmilliós beruházáshoz ismét szeretnének támogatást is igénybe venni, bíznak az új uniós támogatási ciklusban esetleg létrejövő, Tokaj-Hegyaljára koncentráló operatív program létrejöttében.

hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.