2013. február. 04. 12:19 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 04. 12:18 Plázs

Már nem tilos nadrágot viselniük a párizsi nőknek

Végre viselhetnek nadrágot Párizsban a nők is anélkül, hogy őrizetbe vételüket kockáztatnák: hatálytalanítottak ugyanis egy 200 éves törvényt.

A törvénynek természetesen már jó ideje nem szereztek érvényt a rendőrök, bár jogosan tehették volna, mert egészen idén január 31-ig érvényben volt. Felmerült persze már korábban is hatálytalanítása, de a törvényhozás általában azzal hárította el az ügyet, hogy fontosabb dolgai is vannak, mint egy amúgy sem betartott és betartatott törvény érvénytelenítése.

A párizsi asszonyok a 19. század csaknem egészében nem hordhattak nadrágot. Először 1892-ben, majd 1909-ben enyhítettek a szigoron, kimondva, hogy egy nő akkor viselhet nadrágot, ha "lovat vezet kantárszáron vagy biciklit tol".

A törvényt végül Najat Vallaud-Belkacem, Franciaország nőügyi minisztere vonta vissza január 31-i hatállyal - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.