2012. december. 06. 15:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 06. 15:48 Plázs

Augusztusra készülhet el az új klinikai tömb Szegeden

A tervek szerint jövő augusztusra befejezik a Szegedi Tudományegyetem legnagyobb beruházását, a 265 ágyas új klinikai tömb építését – közölték a kivitelezők.

A szerkezetépítési munkák végét jelző bokrétaünnepen Nemesi Pál, az Aktív Kft.-vel konzorciumban a kivitelezést végző Ferroép Zrt. vezérigazgatója azt mondta: 2013 szeptemberében kezdődhet el az orvostechnikai eszközök beszerelése.

A 21,5 ezer négyzetméteres, ötszintes klinikai tömbben tucatnyi egészségügyi osztály, egyebek mellett az általános, az ér-, szív- és szervtranszplantációs sebészet kap majd helyet. Az építkezés mellett, a projekt részeként, négymilliárd forintot meghaladó értékű, új orvosi műszert és eszközt is beszerez az egyetem.

A több mint 12 milliárd forintos, uniós támogatással megvalósuló beruházás során az új klinikaépület mellett elvégzik a szomszédos, 410 ágyas épületszárny rekonstrukcióját is, az átépítés várhatóan 2014 első negyedévére fejeződhet be.

Jövő őszre készül el az egyetem klinikai központjának új sürgősségi osztálya helikopterleszállóval.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.