Közzétették az új kórházigazgatók listáját
Döntés született a fekvőbeteg-ellátó intézmények élére júliusban kiírt pályázatokról - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyi államtitkársága pénteken.
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) július 29-én írt ki pályázatot az állami fenntartásba került városi egészségügyi intézmények intézményvezetői álláshelyeire, valamint azoknak a korábbi megyei önkormányzati és fővárosi egészségügyi intézményeknek a főigazgatói posztjára, ahol a pályázatot előzőleg eredménytelennek nyilvánították.
A 47 kórház vezetői posztjára kiírt pályázat 15 esetben eredménytelenül zárult. Ezek közül 11 helyen 30 napon belül új pályázatot írnak ki. Négy intézményt érintően az emberi erőforrások minisztere az integráció mellett döntött, ezért nem hirdetnek újra pályázatot.
A Soproni Erzsébet Oktató Kórházban Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős volt államtitkára, a miniszterelnök fejlesztésekért felelős megbízottja nyújtotta be a nyertes pályázatot.
A politikus, aki egyébként a Fidesz regionális politikai igazgatói tisztségét is betölti, korábban a Kisalföld című lapnak úgy nyilatkozott: át kell gondolnia, mely feladatait tartja meg a poszt elnyerése esetén. Elmondta, a miniszterelnök melletti feladatait szeretné a továbbiakban is ellátni és országgyűlési mandátumát is kitöltené.
A Bajai Szent Rókus Kórházat a jövőben is a jelenlegi igazgató, Tóth Gábor vezeti. A Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben Kallai Árpád, a Keszthelyi Kórházban Kvarda Attila, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban Trombitás Zoltán marad az igazgató.
Változás lesz viszont például a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházban, amelyet mostanáig Repa Imre vezetett, helyette Moizs Marianna lesz a kórházigazgató. Szintén új igazgató, Ficzere Andrea vezeti a jövőben a fővárosi Uzsoki Utcai Kórházat, ahol korábban Golub Iván töltötte be ezt a posztot.
E két kórház vezetésére a pályázatot most második alkalommal írták ki, miután az első kör eredménytelennek bizonyult. Akkor több 62 éves, illetve annál idősebb pályázó nem nyerte el a posztot. Repa Imre ebben az évben a 62., míg Golub Iván a 65. életévét tölti be.
A 47 kórház vezetői posztjára kiírt pályázat 15 esetben eredménytelenül zárult, ezek közül 11 helyen 30 napon belül új pályázatot írnak ki. Utóbbiak közé tartozik a kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórház, a Győr-Moson-Sopron megyei Csornai Margit Kórház, a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház, a váci Jávorszky Ödön Kórház, a karcagi Kátai Gábor Kórház, a Móri Kórház és Rendelőintézet, az Orosházi Kórház, a Selye János Kórház, a Siófoki Kórház-Rendelőintézet, a Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórház, a tatabányai Szent Borbála Kórház.
Az emberi erőforrások minisztere 10 kórházat érintő integrációról döntött, amelyet 2012. december 31-ig kell elvégezni. Ez a mostani pályázati körben 4 kórházat érint: a Kalocsai Szent Kereszt Kórházat, a Marcali Kórház-Rendelőintézetet, a Kiskunfélegyházi Kórház- Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központot, valamint a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórházat.
Az ezeken a helyeken kiírt intézményvezetői pályázatokat az integráció miatt eredménytelennek nyilvánították, és ott nem is hirdetnek újra pályázatot - derül ki az államtitkárság közleményéből. A kiírás szerint a kórházvezetői megbízás öt évre szól.
A Magyar Nemzet egy héttel ezelőtt írt arról, hogy több tucat kórház élére az eredeti tervek szerint november elsejével kellett volna kinevezni az új főigazgatókat, de ez nem történt meg. A lap szerint a kormánypárti frakción belül komoly viták voltak ez ügyben. Aznap az egészségügyi államtitkárság annyit közölt, hogy a kórházigazgatói pályázatokkal kapcsolatos döntéshozatal folyamatban van, az eredményt rövidesen nyilvánosságra hozzák.