Plázs MTI 2012. március. 31. 23:20

Ők a magyar divat nyertesei - képek

Az építészet és a divat különleges találkozásából megszületett, jurta formájú szoknyarésszel bolondított ruhák diadalmaskodtak az idei Gombold újra! Divat a magyar öltözéktervezési pályázat Millenáris Parkban megrendezett záró divatbemutatóján. Szombaton az este folyamán a már befutott hazai tervezők 2012/2013-as őszi-téli kollekcióit is megismerhette a közönség.

A Zsindely elnevezésű kollekció a népi építészetből merít: anyaghasználat és formavilág szempontjából is. A szoknyák például a jurta formát idézik - mondta el az MTI-nek Farkas Anett, a pályázat fődíjának nyertese. Mint hozzátette: a magyar népi építészet meghatározó alakja Makovecz Imre, így az ő stílusa szintén jelentős ihletforrás volt a számára. A ruhák kivitelezését egyedül végezte, mindössze a szabásmintákhoz kért segítséget, hiszen nem tanult divattervezést. Elmondta, a jövőben szívesen foglalkozna a tervezéssel, és  továbbra is előszeretettel vegyítené az építészeti tanulmányaival.

Az első Gombold újra! Divat a magyar pályázatot és divatbemutatót 2011 tavaszán a magyar EU-elnökség kiemelt kulturális eseményeként rendezték meg. A magyar népviselet reneszánszát ünneplő első széria mintegy 450 jelentkezőt vonzott. A pályázók tetszőlegesen választott magyar viselettörténeti értékeket írtak át kortárs, a nemzetközi divatvilág trendjeit követő formába. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy az idei divatbemutatót a tavalyi győztes, és az immár saját márkával (INER) is rendelkező Gyöngyösi Renáta kollekciója nyitotta meg.

Formabontó megoldásokkal is kísérleteztek az alkotók
MTI

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként működő Design Terminál Non-profit Kft. 2011 novemberében írta ki a pályázat második szériáját. Az idei év egyik különlegessége, hogy a pályázók két kategóriában is indulhattak. A kortárs öltözéktervezési pályázat a tavalyi szempontok szerint épült fel, míg a design és hagyomány kategóriában fiatal magyar divattervezők által előre elkészített szabásminta alapján, hagyományos kézműves technikával vagy anyagból készült, egyedi ruhadarabokkal pályázhattak a jelentkezők.

A mások mellett Kopek Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Florence Deladriere, a Marie Claire International divat- és szépségrovatának vezető szerkesztője és Zoób Kati divattervező alkotta zsűri több mint ezer jelentkező közül választotta ki a továbbjutókat: 24 pályamunkát a kortárs, illetve tizenegyet a design és hagyomány kategóriában. Előbbiben Nagy Móni és Hendzsel Ilona nyerte meg a legjobb kiegészítőért járó díjat. A design és hagyomány pályázatban Somogyi Alettnak ítélték a legjobb kollekcióért, és Vitányi Annának a legjobb kiegészítőért járó díjat.

Egy hagyományos jellegű darab
MTI

A kortárs öltözéktervezési pályázat nyertesei 1,1 millió forintos pénzjutalomban részesülnek, továbbá a Marie Claire magazin ötéves születésnapi számának a címlapján, illetve a Marie Claire Fashion Days-en is bemutatkozhatnak. A design és hagyomány pályázat győztesei pedig 400 ezer forinttal gazdagodnak, valamint féléves gyakornoki időt tölthetnek a Katti Zoób és az Attitude márkák műhelyében.

A pályázat idei újdonsága volt, hogy a záró divatbemutatót egész napos rendezvény előzte meg. A meghívott tervezők bemutatója bőrben, bundában, tollakban és merész anyag-, szín- és szabásmintában gazdag téllel kecsegtet. Pimasz vállmegoldások, szemkápráztató minták és időutazásra invitáló bundaköltemények váltották egymást a kifutón. A Magyar divat 2012  bemutatón Sármán Nóra, a Kepp Showroom és Tomcsányi Dóri a legfiatalabb tervezők képviselőiként, Abodi Dóra, Mojzes Dóra, Lakatos Sándor, Benus Dániel, és Szegedi Kata az új generáció színeiben, az Artista, valamint Konsánszky Dóra pedig "veteránként" fogadták a közönség tapsát.

A programsorozat nyitóeseményén, a Dress code: Business című konferencián mutatták be A magyar divat 1116 éve című albumot, amely a honfoglalástól napjainkig követi végig a hazai viselettörténet fontos állomásait. A rendezvény ideje alatt a látogatók a WAMP Fashion vásáron válogathattak kedvükre az egyedi ruhákból, illetve kiegészítőkből.

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.