2012. február. 08. 11:55 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 08. 11:38 Plázs

2014 elejére készülhet el az új klinikai tömb Szegeden

Hozzáfogtak a Szegedi Tudományegyetem új, 265 ágyas klinikai tömbjének kivitelezéséhez. Az épület 2014 elejére készülhet el.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljáráson már tavaly ősszel kiválasztották a legjobb ajánlatot benyújtó Ferroép Zrt. és az Aktív Kft. alkotta konzorciumot, a tender második helyezettje azonban megtámadta a döntést, így a szerződéskötés négy hónapot csúszott.

A szegedi székhelyű Ferroép Zrt. vezette konzorcium nettó 5,5 milliárd forintért, 710 napos határidővel vállalta a 21,5 ezer négyzetméter hasznos alapterületű, ötszintes klinikai tömb kivitelezését. Az új tömbben tizenkét egészségügyi osztály, köztük általános, ér-, szív- és szervtranszplantációs sebészet kap majd helyet – mondta szerdán újságíróknak Tapasztó Sándor projektvezető.

Az uniós támogatással megvalósuló, körülbelül 12,3 milliárd forintos összköltségvetésű projekt részeként az építési munkák mellett az egyetem több milliárd forint értékben egészségügyi eszközöket és berendezéseket is vásárol, tizennégy új műtő eszközeinek beszerzésére már ki is írták a pályázatot.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.