A modern rákellenes szereket biotechnológiai háttér mellett fejlesztik, az alapot gyakran az antitestek jelentik, melynek segítségével a daganatsejtek célzottan támadhatóak. Mindazonáltal az alkalmazott antitesteket gyakran módosítás nélkül vetik be, ami kevés kivételtől eltekintve nem elég hatásos. Új megközelítési módot jelentenek a kémiailag módosított antitestek, ha azokat hagyományos kemoterápiás szerekhez kötik, nő a hatásfok.

Dario Neri professzor és munkatársai erre alapozva fejlesztettek ki egy módszert, mellyel az állatkísérletbe bevont rákos állatok kétszer tovább éltek, mint a kezeletlen csoport egyedei. Az Angewandte Chemie International Editioncímű folyóirat oldalain bemutatott stratégia számos ponton eltér az eddig alkalmazott, módosított antitestektől. A makromolekula nem közvetlenül a daganatsejteket célozza, hanem a tumor környezetében lévő újonnan képződött ereket. Az eljárás  gátolja, hogy a tápanyag a daganatszövethez jusson, megakadályozva annak növekedését. A stratégia elméletben szinte minden tumornál hatásos lehet, és az is valózsínű, hogy segítségével a daganatban valószínűleg lassabban alakul ki a kemoterápiás szerrel szembeni rezisztencia.

Egy másik lényegi különbség, hogy a makromolekulák nem a daganat sejtfelszíni mintázatát ismerik fel, hanem a szövet kocsonyás alapanyagát, az extracelluláris mátrixot. Ily módon a kemoterápiás szer csupán a daganat környezetében szabadul fel, majd jut el addig a pontig. A módszer állatok esetében hatásosnak bizonyult, de az emberek bevonásával zajló klinikai vizsgálatig még további kutatásokra van szükség