Újabb másfél milliárdot költenek a karcagi kórház felújítására
Folytatják a karcagi kórház felújítását, a munkára másfél milliárd forintot költenek. Az összeg 90 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az állam biztosítja, a 10 százalék önerőt a helyi önkormányzat állja.
Karcag városa a pályázati önerő kifizetésének megkönnyítéséhez a Belügyminisztériumtól 74 millió forint támogatást kapott, hogy csökkentsék az önkormányzat anyagi terheit.
A mostani felújítás a kórházi rekonstrukció harmadik üteme. Nemcsak a szakrendelői épület belső átalakítását végzik el, hanem a gépparkot is modernizálják. Új, a szív-, hasi-, pajzsmirigy- és nőgyógyászati vizsgálathoz szükséges ultrahangkészülékeket vásárolnak, és munkába állítanak egy CT-berendezést is.
A radiológián a jelenlegi, analóg rendszerű röntgengépeket digitális technikával dolgozó berendezésekre cserélik. A laboratóriumot is fejlesztik, a beteg leleteit az internetes szolgáltatás segítségével még aznap megkapja a háziorvos, és kérésre az érintett e-mail címére is továbbíthatók lesznek - mondta Nagy Mihály, a kórház főigazgatója kedden.
A munkával 2012 közepére végeznek.
Az 1964-ben átadott kórházban már volt két nagyobb rekonstrukció. Az első keretében a gépészetet, a kazánházat, a mosodát, a konyhát és egyéb kiszolgálóhelyiségeket korszerűsítették, erre kétmilliárd forintot költöttek. A második alkalommal a hotelszárny újult meg 1,3 milliárd forintból.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.