Plázs kh 2011. december. 02. 13:40

Milyen a jó karácsonyi ajándék? Segítünk!

A gyereknek mindene megvan – szólt a szülői panasz. A szakember gyors reakciója: Mindene megvan? Az kevés. Az esetet Vekerdy Tamás Szülők című könyvében idézi. Na de mire is van szüksége a gyermeknek? Milyen a jó ajándék? A pszichológus segítségét kértük a kérdések megválaszolásában.

"Zseniális intuíció kell a megfelelő ajándék kiválasztásához, amellyel nem sok szülő bír" – mondta el megkeresésünkre Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. De ha következetesen neveljük gyermekünket, ismerjük vágyait, kívánságait, nem lesz annyira nehéz dolgunk a karácsonyi őrületben sem. A gyermekek általában örülnek az ajándéknak, legalábbis akkor, amikor megkapják. Inkább azzal van gond, hogy hamar megunják, ezért kell lehetőleg olyan meglepetést venni, ami időátlló. "Lényegi kérdés, hogy milyen érzelmi kapcsolatban vagyok a gyerekemmel, de nem csak a szeretet ünnepe közeledtével, hanem a hétköznapokban is. Ha a gyermek érzelmi nélkülözésben szenved, a nagyot szóló ajándék mellett is megtalálja majd, miért nyűgösködjön" – magyarázza a pszichológus.

AP

Kisebb gyerekeknél még viszonylag könnyű dolguk van a szülőknek. Ahogy a szakember mondja, az érzéki ingerek a legfontosabbak, és ezt érdemes szem előtt tartani ajándékozásnál is. Ebben a korban még az érzékszervek gondozása a cél, legyen ez a legfontosabb szempont a karácsonyi meglepetések kiválasztásánál is. Azon túl, hogy legyen minél színesebb a játék, nem árt más, lényegtelennek tűnő, ám igen fontos részletre is figyelni. A műanyag játékok például nem túl jók, és nem csak a felületük miatt, hanem azért sem, mert becsapja a gyermek fajsúlyérzékelését. Ha felkap egy műanyag kisautót, az könnyebb lesz, mint amire számít.

Sok családnál látható, hogy rengeteg játék veszi körül a gyermeket, miközben egyikkel sem játszik. Ezt is meg lehet előzni. "Minél automatikusabb, kidolgozottabb egy játék, annál hamarabb megunja használója" – így a pszichológus, aki szerint a legjobb játékszer az, amellyel több dolog is lehet egyszerre. Egy fadarab például lefektetve lehet hajó, netán mozdony, felállítva lehet katona vagy torony. A kevésbé kidolgozott ajándék jobban megmozgatja a gyermek fantáziáját, egy egyszerű babára a gyerek többet kivetíthet a belső fantáziavilágából, mint arra, amely magától jön, megy, netán sír. Szintén jó ajándéknak bizonyulnak azok, amelyek a felnőtt világot képezik le, kicsiben – például egy tökéletesen kidolgozott babaszoba le tudja nyűgözni a gyermeket, és valószínű, nem csak egyetlen estére.

Teljesítsük-e a kéréseket?

Persze eljön az a kor is, amikor a gyermek maga fogalmazza meg, mi az, amit szívesen kicsomagolna. Vekerdy Tamás szerint ha nem a földtől elrugaszkodott óhajról van szó, illetve az anyagi helyzet sem gördít ez elé akadályokat, nem származhat abból semmi rossz, ha eleget teszünk ennek. Persze vannak olyan gyermeki vágyak, amelyben csak az érzelmi nélkülözés érhető tetten. Ez esetben inkább azon kell elgondolkozni, hol és mit rontottunk el. "Ha csemeténk toporzékolva követeli az ötször drágább cipőt, mint amit venni akarunk neki, az már nem normális kérés, de egy tünet, amellyel foglalkoznunk kell."

A kamaszkor persze az ajándékozást is megnehezíti, ha addig sikerült eltalálni gyermekünk ízlését, ekkor ez is átfordulhat. Noha az ajándékozás lényege a meglepetés, az ötletesség, a szakember szerint az sem az ördögtől való, ha mégis pénzt kap a kamaszodó. És ez az a kor, amikor egyáltalán szóba jöhet, hogy a gyermek számítógépet kapjon, előtte semmiképpen ne kövessük el ezt a hibát.

Mélyszegénység és gazdagság

Van, ahol nem az ajándékozás jelenti a legnagyobb problémát. "Nem kiheverhetetlen trauma az, ha a gyermek nem kap ajándékot, az emberi én rugalmas, sokmindenre képes. Nyomorult gyerekkor után is lehet valakiből egészséges felnőtt" – fogalmazott a pszichológus, hozzátéve: főleg, ha másfajta értékeket tud magával hozni az illető. Sokkal nagyobb károkat tud okozni az, ha valaki mindig mindet megkap, a szülői szeretet, gondoskodás viszont elmarad.

AP

Vekerdy szerint elrettentő például az is, amikor elvált szülők egymásra licitálva halmozzák el a gyermeket ajándékokkal. Mindenféle versengés, amely a gyerek szeretetéért indul, igen káros lehet az egész kapcsolati rendszerre. Ne essünk abba a hibába, hogy eszközként használjuk a gyermeket egymás ellen.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.