Plázs hvg.hu 2011. szeptember. 21. 11:35

De mit tud Isten?

Mit mond a tudomány a hitről? Vannak-e bizonyítékok a hit működéséről? A Pszicho login blog most a hit és a gyógyulás kapcsolatát próbálja körüljárni.

Számtalan tudományos vizsgálat zajlott és zajlik a hit és a gyógyulás kapcsolatának vizsgálatára. Igazolni tudták már például, hogy a szívműtéten és szívátültetésen átesett betegek gyógyulási aránya jobb vallásos emberek esetében, és a nőgyógyászati daganatos megbetegedésekből való gyógyulás aránya is jobb, ha vallásos a beteg. Egy kutatás szerint a magas vérnyomás is ritkább a hívők között, és a stresszel való megküzdés képessége is jelentősen eltér. Ennek egyik oka, hogy a vallásosság hat az életmódra, hiszen többek között a válás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a droghasználat előfordulási aránya is kisebb a hívők között.

A neuroteológiának nevezett kutatási területen orvosok és pszichológusok keresik a hit jeleit és hatásait az agyban. Egy 2011-es kutatásban azt tapasztalták, hogy az agy mérete, főként a hippokampusz, a tanulásért és emlékezésért felelős agyterület mérete (amely kapcsolatba hozható a depresszióval és az Alzheimer-kórral) a kor előrehaladtával megváltozik vallásos és nem vallásos, sőt, másként változik még a különböző vallású emberek között is. Ha kíváncsi a részletekre, látogasson el a blogra, kattintson!

 

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.