Plázs Medipress 2011. augusztus. 31. 15:45

Csontunkat is elveszíthetjük a fogyókúrázással

Azok a nők, akik a változókort követően lefogynak, a csonttömegük egy részét is elveszíthetik. Egy új tanulmányból kiderült azonban az is, hogy ezt a visszahízással nem kapják vissza.

Az Obesity című folyóiratban megjelent kisebb, felderítő jellegű tanulmány 23 túlsúlyos nőt vizsgált, akik már átestek a menopauzán, és nem kaptak hormonpótlást, sem olyan gyógyszereket, melyek befolyásolják a csontanyagcserét. A nőknél a változókort követően erősen megnövekszik a csontritkulás kialakulásának veszélye.

AP

A nők rendszeres állóképességet fejlesztő edzésen vettek részt, hogy ezzel segítsék fogyásukat. Ezután egy éven keresztül követték nyomon őket. A tanulmány kezdetén, illetve 18 hónappal később megmérték a csontsűrűségüket. Csaknem 40 százalékuknál mutatták ki már induláskor a csontritkulást. A nők átlagosan kb. 4 kg-ot adtak le zsírfeleslegükből. Az edzésprogramot követő egy éven belül pedig átlagosan 3 kg-ot híztak vissza, szinte teljes egészében zsírrétegként.

A hat hónap során veszítettek a deréktáji gerincszakasz és a csípőcsontok sűrűségéből, de a visszahízást követően azonban a csonttömeg nem tért vissza. A tanulmány szerzői megjegyezték, hogy a csonttömeg-vesztést esetleg megakadályozhatták volna, megfelelő jellegű testmozgással, mint például az erőnléti edzés (a kardioedzések nem járulnak hozzá a csontépítéshez). Arra is gondoltak, hogy a túlsúlyos és elhízott emberek némelyikénél megfigyelhető csontritkulás talán részben az ismételt fogyókúrás-visszahízós ciklusok miatt is lehet.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a vasárnapi tolnai időköziből – riport az aprófalvas körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.