Plázs MTI 2011. augusztus. 24. 17:22

A kipárnázott ágy növeli a bölcsőhalál esélyét

A párnákkal, paplanokkal és egyéb pihe-puha "védőfelszerelésekkel" kibélelt fekvőhely növelheti a csecsemők hirtelen fulladásának, illetve a bölcsőhalálnak a kockázatát - figyelmeztetnek a szakemberek.

A kutatók már korábban megállapították, hogy az afro-amerikai csecsemőknél az ágyban történő véletlen fulladás, vagy a hirtelen csecsemőhalál szindróma (SIDS) - más néven bölcsőhalál - okozta halálesetek legalább kétszer gyakrabban fordulnak elő, mint a fehér, latin és ázsiai babáknál. Ennek a jelentős különbségnek valószínűleg genetikai okai is vannak, de azzal is összefüggésben lehet, hogy a szülők a tudtukon kívül veszélyes alvókörnyezetbe fektetik le a csecsemőiket - magyarázta a washingtoni Nemzeti Gyermekegészségügyi Központban dolgozó Rachel Moon, a tanulmány egyik szerzője.

MTI / Ujvári Sándor

"A túlságosan puhára alakított alvóhely nemhogy nem biztonságos, de egyenesen veszélyes a csecsemőkre nézve" - hangsúlyozta a szakember, arra utalva, hogy sok szülő tévesen az ilyen fekhelyet tartja a legkényelmesebbnek és biztonságosabbnak a gyermeke számára. Annak kiderítésére, hogy a fekete babák szülei tisztában vannak-e a puha ágynemű kockázatával, a szakemberek 83 afro-amerikai kismamával folytattak személyes interjúkat, valamint csoportos beszélgetéseket. A Pediatrics című folyóiratban közölt eredmények szerint a megkérdezett anyukáknak több mint a fele használt párnákat, sarok,- és rácsvédőket, hogy meleg és kényelmes fekvőhelyet készítsen a gyermekének, illetve megvédje a sérülésektől, valamint a leeséstől.

A bölcsőhalál évente 2500 csecsemő halálát okozza az Egyesült Államokban. A babák esetében az oldalukon- és a hasukon való fekvés is növelheti a véletlen fulladás kockázatát, illetve, ha az együtt alvás során a szülők véletlenül rá fekszenek a legkisebbekre. A szakemberek szerint a bölcsőhalál megelőzése érdekében a csecsemőket a hátukon ajánlott fektetni.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.