Kevesebb szorongást és hazudozást tapasztaltak az anyatejjel szoptatott gyerekeknél
A csecsemőkorukban anyatejjel szoptatott gyerekek kisebb valószínűséggel küzdenek viselkedési problémákkal ötéves korukban - állítják a brit szakemberek.
A Millennium Cohort Study elnevezésű kutatás 9500 gyermek bevonásával készült, akik 2000 és 2001 között születtek. A követéses tanulmány eredményei szerint a legalább négy hónapig anyatejjel szoptatott gyerekeknél 30 százalékkal kisebb valószínűséggel alakulnak ki ötéves korra olyan problémák, mint a szorongás, túlzott ragaszkodás, hazudozás, lopás és hiperaktivitás.
Az Oxfordi Egyetem szakembereinek vezetésével folytatott kutatás során a részt vevő gyerekek édesanyjait arról kérdezték, hogy szoptatták-e kilenc hónapos csecsemőiket, és ha igen, akkor mennyi ideig. A kutatók kétévente konzultáltak a szülőkkel, akik végül egy kérdéssor alapján értékelték az ötéves gyermekeik viselkedését - ismertette az Archives of Disease in Childhood című folyóiratban megjelent kutatás részleteit a The Daily Telegraph oldala.
A szakemberek azoknál a gyerekeknél azonosítottak abnormális értéket, akik minden viselkedési kategóriában az első 10 százalék között szerepeltek. A nyers adatok alapján a legalább négy hónapig anyatejjel szoptatott gyermekek 6,5 százaléka produkált abnormális viselkedési értéket ötéves korában, ez az arány a tápszerrel etetett kortársaik esetében több mint kétszeres, 16 százalék volt. Az édesanyák szociális hátterének számításba vételét követően a két csoport közötti különbség 30 százalékosra csökkent.
A szakemberek ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az abnormális viselkedés nem feltétlenül kezelhetetlen ötéveseket jelent. "Ez megmutatkozhat szokatlan nyugtalanságban, szorongásban, a többi gyerekkel való kapcsolatteremtési képesség hiányában" - hangsúlyozta Maria Quigley, az Oxford Egyetem nemzetközi perinatális járványtani részlegének munkatársa.
Korábbi tanulmányok eredményei szerint az anyatejjel szoptatott gyerekeknek magasabb az intelligencia szintjük és kevésbé hajlamosak a fertőzésekre, elhízásra. "Azt azonban nem tudjuk, hogy ezek a pozitív hatások az anyatejben meglévő, ám a tápszerekből hiányzó összetevők, a szoptatás során kialakuló közvetlen interakció, vagy esetleg a fertőzésekkel szembeni nagyobb ellenállóság következményei" - mondta a szakember.
A tanulmányban az Essex Egyetem, a York Egyetem és a University College London szakemberei is részt vettek. A brit Egészségügyi Minisztérium jelenlegi útmutatója arra ösztönzi az édesanyákat, hogy ha tudják, mindenképpen szoptassák a gyermekeiket, különösen az első hat hónapban.