2011. április. 29. 11:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. április. 29. 11:27 Plázs

A light-tejtermékektől sem fogynak a gyerekek

Nem fogynak az alacsony zsírtartalmú tejtermékeket fogyasztó túlsúlyos gyerekek egy ausztrál kutatás szerint.

Nem csökkent a testsúlya azoknak az elhízott gyerekeknek, akiknek étrendjében a nagyobb zsírtartalmú tejtermékeket kicserélték alacsonyabb zsírtartalmúra - állapították meg ausztrál kutatók. 

A 6 hónapos követési időtartam végére a vizsgálatba bevont gyerekeknek sem a testsúlya, sem a testtömegindexe (BMI) nem változott észrevehetően. A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint a csökkentett zsírtartalmú tejtermékekre való átállás után az így "kiesett" kalóriamennyiséget más forrásból pótolták a gyerekek, a korábbinál több energiát vettek magukhoz más ételekkel. 

Az ausztrál kutatók felmérésükbe 145 gyereket vontak be, akiknek életkora négy és 13 év között volt, majd két csoportba osztották őket. Az egyik csoportnak át kellett térnie alacsony zsírtartalmú tejtermékekre, míg a másik csoportba tartozók megmaradhattak korábbi étrendjük mellett. 

Három és hat hónap elteltével vérvizsgálaton estek át a gyerekek, mérték deréktérfogatukat, testmagasságukat és súlyukat. A követési idő végére az alacsony zsírtartalmú tejtermékeket fogyasztó csoportba tartozók a teljes kalóriamennyiség 13,3 százalékát vették magukhoz telített zsírokkal, míg a kontrollcsoport tagjainál ez az arány 16,6 százalék volt. Az első csoportba tartozóknál némiképp alacsonyabb volt a vérzsír értéke is, valamelyest csökkent koleszterinszintjük. Nem változott azonban a derékkörfogatuk, a testsúlyuk és a BMI-indexük.