2011. március. 21. 15:08 Medipress Utolsó frissítés: 2011. március. 21. 15:03 Plázs

Házasságokat mentett meg a válság

Míg a pénzügyi gondok gyakran egy házasság felbomlásához vezethetnek, ennek ellenkezője is bekövetkezhet. Egy friss felmérés során az amerikai házaspárok több mint negyede úgy nyilatkozott, hogy a válság csak megerősítette a kapcsolatukat.

A Virginiai Egyetem kutatói azzal szembesültek, hogy a megkérdezettek 29 százalékánál a recesszió elmélyítette az elkötelezettséget, amit a házassággal vállaltak. Azok közül, akik a válság előtt már a válást fontolgatták, 38 százalék maradt mégis a társával. "A pénzügyi nehézség már önmagában is trauma, amely hosszú távon letaglózza az embereket, így nem vállalnak be újabb fájdalmas döntéseket” – mondta el Bradford Wilcox, szociológus professzor.

2010 decembere és 2011 januárja között több mint ezer amerikai házaspárt kérdezték ki. A 18-45 év közötti lakosok 5 százaléka akart válni a 2008-ban bekövetkezett gazdasági válság előtt. Azt nem tudják pontosan, hogy hány házasság menekült meg mégis, de 2006 és 2009 között 7 százalékkal csökkent a válások aránya.

Sokan küzdenek anyagi gondokkal, a résztvevők egyharmada jelezte, hogy gyakran, vagy szinte mindig gondjuk akad a számlák fizetésével. 12 százalékukat érintette az ingatlanárverés és a jelzálog. A munkanélküliség, bércsökkentés 29 százalék életet keserítette meg. A megkérdezettek több mint felét érte utol legalább egy említett helyzet, 20 százalékukat pedig kettő vagy három is.

Sandra Bullock. Az ő házassága véget ért
www.sofeminine.co.uk

Összességében 13 százalék nyilatkozta azt, hogy a válság nem mélyítette el a házasságát, 58 százalék pedig nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt, hogy ettől erősebb lett a kapcsolata házastársával. „Vigasztaló azonban a tény, hogy mégis erősebb lett a kötelékük egymás felé és a házasság intézménye felé is” – mondta Wilcox.

Mégis, akiket nem érintett annyira a gazdasági visszaesés, boldogabb házasságról számoltak be, mint azok, akiket igen (43 százalék a 27 százalék ellenében). A válás veszélyének felmérésére a kutatók 1-től 10-ig terjedő skálán osztályozták a szakítás lehetőségét. 5 fölött már erősen esélyessé vált a kapcsolat befejezése. Azoknál a pároknál, akik úgy érezték, hogy a válság megerősítette a kapcsolatukat, csak 5 százalékuk tartozott a veszélyzónába, a többieknél ez az arány elérte a 25 százalékot. (Jelenleg az első házasságok 42 százaléka végződik válással).

Iskolázottság és vallás: nagyobb ragaszkodás

A felmérésből az is kiderült, hogy az iskolázottság és a vallás is hozzájárul a házasság sikeréhez. A főiskolát végzett résztvevőket általában nem érintette olyan tragikusan a válság, a válás veszélye is csak feleannyira fenyegette őket. Ehhez hasonlóan a rendszeres templomlátogatóknak csak negyede számolt be a válsággal kapcsolatos stresszről, azok közül, akik nem gyakoroltak semmilyen vallást, 31 százalék. A vallásos családok közül többen nevezték boldognak a házasságukat (44 százalék).

E. Jeffrey Hill, a provoi Brigham Young Egyetem családéleti adjunktusa szerint az általános nézet az, hogy a pénzügyi gondok tönkreteszik a házasságokat. Igazából azonban a stresszkezelő képességen van a hangsúly, nem kimondottan a gazdasági helyzeten. „Sok anyagi gonddal küzdő pár megmarad a házasságban, ahogy az esküjükben is megfogadták, mert elkötelezettek és minden lehetőséget megragadnak, hogy sikeres legyen” – mondta a szakember.

Hill és Wilcox elmondta, hogy a vallásról már korábbi kutatások is bizonyították, hogy erősebb köteléket jelent. Fontos, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő párok merjenek segítséget kérni családtagjaiktól, barátaiktól, semmint, hogy egyedül küzdjenek. 

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.